Kép: Animal ControlA

A betegség a fertőzött állat harapásával vagy nyalásával terjed át más állatokra vagy az emberre. A vírus a behatolási kaputól az idegek mentén az agyba vagy a gerincvelőbe vándorol, és itt szaporodni kezd. Ezt követően, szintén az idegek mentén, a nyálmirigyekbe és a nyálba kerül.

A veszettség számos állatfajról kerülhet az emberre. Bár az emberre nézve még mindig a kutya a legveszélyesebb, a fertőzés macskák, denevérek, mosómedvék, borzok, rókák vagy egyéb állatok útján is terjedhet. A kisemlősök, mint az egér vagy a patkány veszettsége valószínűtlen, mivel egy másik állat harapása általában végzetes rájuk nézve. Az USA-ban elterjedt védőoltás-sorozat eredményeként a veszett kutyák száma erősen lecsökkent, nem így van azonban Dél-Amerika, Afrika és Ázsia országaiban, ahol a háziállatokat nem mindig oltják be a betegség ellen.

A fertőzött állaton a veszettségnek a dühöngő, vagy a bénulásos formája alakul ki. Előbbi izgatottsággal, az alattomos támadásra való hajlam fokozódásával jár, majd az állat lebénul, és elpusztul. A bénulásos veszettségben már kezdettől fogva kialakul a bizonyos testrészekre korlátozódó vagy kiterjedt bénulás.

Az USA-ban az utóbbi 30 évben az emberi veszettségek legnagyobb részét vadállat harapása okozta. A veszett állatok dühönghetnek, sokkal gyakoribb azonban, hogy viselkedésük csak kis mértékben változik meg. Az éjjeli állatok (denevérek, borzok, mosómedvék és rókák) nappal is felbukkanhatnak, és nem félnek az embertől.

Nagyon ritkán a veszettség fertőzött levegő belégzésével is elkapható. Két esetben fordult elő, hogy barlangászok fertőzött denevérek lakta barlang levegőjét belélegezve megfertőződtek.

Tünetek

A tünetek a fertőződést követően általában 30-50 nap múlva jelentkeznek, de az inkubációs idő 10 nap és 1 év között változik. A lappangási idő sokkal rövidebb azokban, akiket a fejen vagy a törzsön ért a harapás, vagy akik egyszerre több sérülést szenvedtek.

Az esetek 20%-ában a betegség az alsó végtagokon kezdődő, majd felfelé kúszó bénulással kezdődik. Sokkal gyakoribb azonban a rövid ideig tartó szellemi levertséggel, nyugtalansággal, rosszulléttel és lázzal kezdődő betegség.

A nyugtalanság fékezhetetlen izgatottságig fokozódik, amit nagymérvű nyálzás kísér. A garat és a gége izmainak görcse megsemmisítő fájdalommal járhat. A görcsöket az agyban lévő nyelési és légzési központok ingerlékenysége okozza, és egy enyhe fuvallat vagy az ivás megkísérlése is kiválthatja. A beteg képtelen tehát inni, és ezért a betegséget víziszonynak is nevezik.

Kórisme

Ha egy személyt egy beteg vagy megvadult állat harap meg, akkor elsősorban veszettségre kell gondolni. Az, hogy az állat veszett volt vagy sem, az agyából származó minta vizsgálatával meghatározható. Az állatot el kell fogni, és megfigyelés alatt kell tartani. Típusos esetben meg kell ölni, az agyát pedig meg kell vizsgálni.

Ha egy tünetmentes kutya vagy macska harap meg egy embert, az állatot be kell zárni és 10 napig állatorvosi megfigyelés alatt tartani. Ha az állat ezután is egészséges, akkor az állatorvos bizton állíthatja, hogy a harapás időpontjában sem volt fertőző.

Ha egy állat által megharapott emberen súlyosbodó agyvelőgyulladás (enkefalitisz) tünetei alakulnak ki, akkor a kiváltó ok nagy valószínűséggel a veszettség. A tünetek megjelenéséig a vírusvizsgálatok nem segítenek. Bőrbiopsziával, vagyis bőrminta vételével mikroszkópos vizsgálathoz (általában a nyakról), kimutatható a vírus.

Megelőzés és kezelés

A veszettség kialakulása megelőzhető a sérülés előtt, vagy azonnal utána. Például azoknak, akik a veszettség fokozott veszélyének vannak kitéve, védőoltás adható. Ide tartoznak az állatorvosok; azok a laboratóriumi dolgozók, akik potenciálisan fertőzött állatokkal dolgoznak; azok az emberek, akik 30 napnál hosszabb ideig tartózkodnak olyan fejlődő országban, ahol a kutyák veszettsége gyakran előfordul; és a denevér lakta barlangok kutatói.

A védőoltás a legtöbb ember számára egész életre szóló bizonyos fokú immunitást biztosít. Az ellenanyagszint azonban fokozatosan csökken, ezért a továbbra is veszélyeztetett személyeknek 2 évente emlékeztető oltást kell kapniuk.

Veszett állat által megharapott egyénekben a fertőzés csak ritkán alakul ki, ha azonnal megteszik a szükséges megelőző intézkedéseket. A nyulak és rágcsálók (mókusok, csíkos földi mókusok, patkányok és egerek) okozta sérülés esetén nincs szükség további kezelésre, hacsak nem áll fenn a veszettség alapos gyanúja, mivel ezek az állatok csak ritkán fertőződnek.

Vadon élő borz, mosómedve, róka és denevér által megharapott személyek azonban további kezelést igényelnek, kivéve, ha az állatot sikerül elfogni és kimutatni róla, hogy veszettségmentes.

A legfontosabb megelőzési eljárás a harapott seb azonnali ellátása. A szennyezett területet szappannal alaposan meg kell tisztítani. A mély, szúrt sebeket szappanos vízzel kell kiöblíteni. A seb megtisztítása után azok a személyek, akik még nem részesültek veszettség elleni védőoltásban, rabies immunglobulin-injekciót kapnak; ennek felét a seb köré kell beadni.

Azok, akik előzőleg nem voltak beoltva, a sérülés napján, majd a 3., 7., 14., és 28. napon rabies védőoltást kapnak. A szúrás helyén keletkező fájdalom és duzzanat általában elhanyagolható. Az ötös injekciósorozat alatt csak ritkán lép fel allergiás reakció, és a védőoltásban részesülő személyek alig 1%-ában alakul ki láz.

Ha egy előzőleg védőoltásban részesült egyén sérül, a veszettség kialakulása csekély, viszont a sebet ilyenkor is alaposan ki kell tisztítani, és két adag vakcinát kell adni (a 0. és 2. napon).

Amikor a mai kezelési módszerek még nem léteztek, 3-10 napon belül beállt a halál. A legtöbb beteget a légutak elzáródása (aszfixia), a görcsök, a kimerültség és a kiterjedt bénulás miatt érte utol a végzet. Bár régen még úgy tartották, hogy a veszettségben a halál elől nincs menekvés, voltak túlélők. Ezekben az esetekben az életben maradás a tüdőt, a szívet és az agyat érintő tünetek intenzív ellátásának volt köszönhető. A tünetek kialakulása után általában már sem vakcina, sem immunglobulin adása nem segít.