Csehországban a helyzet fokozódik

Már harmadik alkalommal - lépte túl az eddigi legmagasabb szintet és ugrásszerűen nő a súlyos esetek és a halottak száma is.

| InforMed Hírek18   InforMed | Sándor, K.

Az egészségügyi minisztérium honlapján péntek reggel megjelent kimutatás szerint csütörtökön minden eddiginél több, 5394 fertőzöttet regisztráltak. A kór márciusi megjelenése óta a fertőzöttek száma már túllépte a százezret. Ugrásszerűen emelkedik a kórházban kezeltek (1741), a lélegeztetőgépre szorulók (360) és a halottak száma (869) is. Szerdán 42 ember halt meg, amely az eddigi legmagasabb napi szám. A csütörtöki adat még nem ismert. 

A konzervatív Lidové Noviny című lap azt írta pénteken, hogy miután a kormány az új óvintézkedések meghozatala előtt szokatlan módon konzultációra hívta az ellenzéket, mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a járványhelyzet rendkívül súlyos.

A Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap szerint a csütörtökön ismertetett új óvintézkedésekkel, amelyek alapján két hétre bezárnak a kulturális intézmények és a sportlétesítmények, gyakorlatilag "befagyasztják a közösségi életet", és az intézkedések komoly hatással lesznek a gazdaságra is. 

"Feltétlenül szükség van arra, hogy a kormány további támogatást nyújtson a vállalkozóknak" - szögezte le az újság.



| koronavírus, COVID-19 járvány, Csehország
2020-10-09 16:49:06
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop