Járvány, önkormányzatok 03-22-én

A koronavírus-járvány miatt további nagyvárosi önkormányzatok kényszerülnek változtatásra a költségvetésükben, illetve a szolgáltatásaikban.

| InforMed Hírek18   InforMed | Sándor, K.

Zalaegerszegen az idei fesztiválokra és egyéb rendezvényekre szánt összegekből 50 millió forintos járványügyi védekezési alapot hozott létre, továbbá alternatív költségvetést készít az önkormányzat, hogy a várost ne érje majd váratlanul a vírus okozta válsághelyzet, erről a kormánypárti és ellenzéki képviselők is tájékoztatást kaptak - közölte szombaton a közösségi oldalán Balaicz Zoltán polgármester.

Az alternatív költségvetés nyári elfogadásáig egyelőre leállnak az önkormányzati forrásból tervezett kifizetések, megrendelések, megbízások, amelyek nem a mindennapi élethez, a város működtetéséhez és üzemeléséhez, a dolgozók fizetésének biztosításához kapcsolódnak; nem indulnak új útépítések, felújítások, fejlesztések, beruházások, nem lesznek turisztikai, nemzetközi, városi programok, fesztiválok. Az uniós forrásból megvalósuló településfejlesztési projektek, a Modern városok program projektjei és egyéb pályázati projektek folytatódnak.

A minden korábbi évet meghaladó, 4,7 milliárd forintra tervezett helyiiparűzésiadó-bevétel akár milliárdos összeggel is csökkenhet - jelezte Balaicz Zoltán.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán közölte: a koronavírus-járvány miatt a védőnők nem látogathatják az újszülötteket. A Családbarát Szolnok program keretében felfüggesztik a játékok, takarók ajándékozását az újszülöttek családjainak, ez érintettek a későbbiekben meg fogják azokat kapni.

Katonai sátrat állítottak a szolnoki MÁV-kórház bejáratához - olvasható a honvedelem.hu-n. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt minden kórházban fokozott járványügyi intézkedéseket vezettek be, amelynek része az intézményekbe belépők testhőmérsékletének ellenőrzése. A mérőeszközök azonban 10 Celsius-fok alatt nem működnek, ezért a Magyar Honvédség ideiglenesen felállított egy sátrat, hogy az előszűrést ott végezhessék el.

Szegeden az egykori II-es kórház épületében a fertőző betegek ellátására alkalmas centrumot alakítottak ki - közölte Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnöke az intézmény honlapján megjelent videóban.

A centrumban első lépésben száz ágyat biztosítanak az infektológia számára, és 15 ágyas sürgősségi betegellátó osztályt hoztak létre azoknak a pácienseknek, akik felső légúti fertőzés gyanúja miatt kerülnek be a klinikai központba. A centrumban 27 ágyas intenzív részleg működhet, el tudják végezni a CT-vizsgálatokat, két műtő pedig alkalmas a fertőző betegek ellátására. A korábban a kórházban működő egységeket más ingatlanokba költöztették át.

A hódmezővásárhelyi kórház honlapján megjelent közlemény szerint az intézményben a tervezett ellátásokat és műtéteket szüneteltetik, a kakasszéki reumatológiai- és mozgásszervi rehabilitációs részleget, valamint a hódmezővásárhelyi ápolási osztályt pedig kiürítik. Hétfőtől bizonyos szakrendelések átmenetileg szünetelnek, másoknál csak telefonos konzultációra van lehetőség.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat távkorrepetálást indít, a karitatív szervezet munkatársai a tanulásban segítségre szoruló gyermekeket kötik össze a segítségüket felajánló fiatalokkal.

Szombaton azt közölték az MTI-vel, hogy a koronavírus-járvány idején otthon tanuló gyerekek számára kínál segítséget új, kortárs segítő programjuk.

A tanulásban segítségre szoruló diákok a karitatív szervezet új weblapján (https://korrepetalas.maltai.hu) kérhetnek segítséget. Ugyanezen a weblapon várják azoknak a fiatal önkénteseknek a jelentkezését, akik a tudásukat ajánlják fel. A szeretetszolgálat munkatársai összekötik a jelentkezőket, akik számukra létrehozott videó chatszobákban kommunikálhatnak egymással.

Csalók járják Erzsébetvárost - figyelmeztet Niedermüller Péter, a főváros VII. kerületének polgármestere a Facebookon. Azt írta, a lakók jelzéseiből tudják, hogy csalók járják a városrészt. Ételosztásra hivatkozva lakcímegyeztetést végeznek, ehhez bebocsátást kérnek a lakásokba. Vannak olyanok is, akik fehér ruhában járják Erzsébetvárost és azt mondják, hogy az önkormányzat megbízásából fertőtlenítést végeznek a lakásokban.

A polgármester hangsúlyozta, senkinek sem adtak felhatalmazást ilyen tevékenységekre.

A MÁV is további változtatásokat vezet be a járvány miatt: a helyjegyes vonatokon az utasok választhatnak ülőhelyet a szabadon maradt ülések közül, így maguk alakíthatják az egymástól való távolságot. A vasúttársaság szombaton közölte azt ís, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a továbbra is arra kéri utasait, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását


| koronavírus járvány, intézkedések, önkormányzatok
2020-03-22 12:13:55

Web Design & Development Prowebshop