Sirályürülék által fertőzött a nyugat-nílusi vírus Horvátországban

Ötre nőtt a nyugat-nílusi vírussal összefüggésbe hozható megbetegedések száma Horvátországban, miután a közegészségügyi intézet hétfőn bejelentette, hogy egy hatvanéves bródi (Slavonski Brod) nő esetében a tünetek szintén a többnyire szúnyogok által terjesztett kórokozóra utalnak - jelentette a helyi média.

A nyugat-nílusi vírus általában szúnyogcsípés útján terjed. A bródi nő esetében azonban az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy az asszony feltehetőleg a kötőhártyán át felszívódó sirályürülék útján fertőződött meg, amikor a város környéki vizes területeken járva madárpiszok került az arcára.

A nő lázas állapotban augusztus 29-én került kórházba, majd enyhe agyhártyagyulladás tünetei mutatkoztak nála. Nincs életveszélyben. Horvátországban korábban négy nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteget tartottak nyilván.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában diagnosztizálták, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák főképp madarak, az emberre - esetlegesen lovakra - történő átvitel szúnyogcsípés útján történik.

Embereknél a fertőzés általában tünetmentesen zajlik le, de lázzal jár. Az esetek egy részében azonban a fertőzés agyhártya-, vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.
| nyugat-nílusi, West-Nile, vírus
2012-09-18 10:29:17

Web Design & Development Prowebshop