Évente egymillió gyermek fertőződik meg tuberkulózissal világszerte

Évente nagyjából egymillió, vagyis a korábbi becslésekhez képest kétszer több gyermek kapja el a tuberkulózist világszerte - derült ki egy hétfőn megjelent tanulmányból, amely elsőként szolgáltat adatokat a gyógyszerrezisztens tébécés esetek számáról a fiatalokra vonatkozóan.

A kutatócsoport népességi adatokra és korábbi tanulmányokra épülő számítógépes modellje szerint 2010-ben 999 800, 15 éven aluli fiatal betegedett meg tébécében. Az esetek nagyjából 40 százalékát Délkelet-Ázsiában, 28 százalékát Afrikában regisztrálták.

"A gyermekeket érintő új tuberkulózisos esetek számára vonatkozó becsült adatunk kétszerese az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2011-es becslésének, és háromszorosa az évente globálisan regisztrált gyermekkori tébécés esetek számának" - mondta Ted Cohen, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának munkatársa.

A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányt a tuberkulózis elleni küzdelem világnapjához (március 24.) időzítve közölték. A gümőkór vagy tuberkulózis rendkívül fertőző, baktérium okozta betegség, amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg és évente mintegy 1,3 millió ember halálát okozza világszerte.

A kutatócsoport becslései szerint 2010-ben nagyjából 32 ezer gyermek szenvedett többféle gyógyszerrel szemben ellenálló, úgynevezett multidrogrezisztens tuberkulózisban (MDR-TB), amely a két fő antibiotikummal - izoniazid és rifampin - szemben is immunis, és ezért nehezebb és költségesebb is a kezelése.

Ez az első tanulmány, amely felbecsüli a multidrogrezisztens tuberkulózisos esetek számát - a globális népesség negyedét kitevő - 15 éven aluli fiatalok körében. A gyermekek esetében magasabb a kockázata a multidrogrezisztens tuberkulózissal való megfertőződésnek és a betegség okozta elhalálozásnak, ugyanakkor a fiatalok jól reagálnak az időben kapott és megfelelő gyógyszeres kezelésre.

A gyerekek esetében nehezebb a diagnosztizálás, részben azért, mert a kisebbek nem tudnak a laboratóriumi tesztekhez szükséges köpetmintát adni. Az egészségügyi hatóságoknak megbízható adatokra van szükségük a fertőző betegség diagnosztizáláshoz és kezeléshez szükséges erőforrások kijelöléséhez.

A WHO szerint 2012-ben nagyjából 450 ezer ember fertőződött meg multidrogrezisztens tuberkulózissal és közülük 170 ezernek okozta halálát a betegség. Az érintett pácienseknek kevesebb mint 20 százaléka kapott megfelelő kezelést, ami hozzájárult a betegség továbbterjedéséhez.
| tbc, tuberkulózis, gümőkor, baktérium fertőzés
2014-03-24 23:13:11

Web Design & Development Prowebshop