Új TBC gyógyszer

A világon elsőként fejlesztettek ki egy új, antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszert a tuberkulózis kezelésére a Manchester Egyetem kutatói. A Journal of Medicinal Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány szerint ez az első olyan nem antibiotikum alapú készítmény, amellyel sikerrel kezelték a tuberkulózist állatkísérletben.

TBC Immunológia | InforMed Hírek15   InforMed | Glanz, J.
Az antibiotikum rezisztencia egyre súlyosabb problémát jelent, az elhúzódó kezelés pedig nehézkes és megterhelő a betegek számára. A tbc-s betegeknek jelenleg antibiotikumokból álló koktélt kell szedniük 6-8 hónapon keresztül, ami gyakran

Bár már száz év óta van védőoltás tuberkulózis ellen, ma mégis minden harmadik ember fertőzött a világon. Évente nagyjából 1,7 millióan halnak meg a betegségben világszerte. 2018-ban 7,3 millió embert diagnosztizáltak és kezeltek tuberkulózissal, 2016-ban 6,3 milliót.

A TBC Afrikában és Ázsiában a leggyakoribb, de Nagy-Britanniában is egyre növekszik a betegek száma és Londont ma már gyakran a gümőkór európai fővárosaként emlegetik.

A tíz év kutatásainak eredményeként kifejlesztett új szer a betegséget okozó Mycobacterium tuberculosis védekezőképességét gyengíti, nem magát a baktériumot, így az immunrendszer képes lehet megsemmisíteni a kórokozót.

A készítményt sikerrel alkalmazták akut és krónikus tbc-s tengerimalacokon az USA-beli Rutgers Egyetemen.

A szer nem károsítja az emberi sejteket. A következő lépés a további tökéletesítés lesz és számításaik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

| TBC Immunológia
2018-09-17 19:39:45


Új TBC gyógyszer

A világon elsőként fejlesztettek ki egy új, antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszert a tuberkulózis kezelésére a Manchester Egyetem kutatói. A Journal of Medicinal Chemis...


Tbc-vel fertőzött dolgozó miatt oltanak be több mint száz óvodást Debrecenben

A jövő hét elején, hétfőn és kedden 123 óvodást oltanak be a debreceni Mesekert Óvoda három telephelyének 205 óvodása közül - tájékoztatta az intézmény vezetőj...


Két tbc-fertőzöttet találtak a Szegedi Tudományegyetemen

Két tuberkulózissal (tbc) fertőzött hallgatót találtak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az intézmény mindenben segíti az egészségügyi hatóság munkáját – táj...


Évente egymillió gyermek fertőződik meg tuberkulózissal világszerte

Évente nagyjából egymillió, vagyis a korábbi becslésekhez képest kétszer több gyermek kapja el a tuberkulózist világszerte - derült ki egy hétfőn megjelent tanulm...


Kudarcba fulladt a tbc elleni új oltás első jelentős humán próbája

Kudarcba fulladt egy új, tuberkulózis elleni oltás első nagyszabású humán próbája, jelentősen visszavetve ezzel a fertőző betegség ellen vívott harcot.