Ötezer forint egy szem illegális Viagra
A pénzügyőrök figyelmét a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) hívta fel a feketén kínált gyógyszerre. Gyarmati András, az FVF főigazgatója példásnak minősítette a két hatóság együttműködését. Lapunknak elmondta, egy magyar vállalkozás tett bejelentést a hivatalnál augusztus 31-én az Expressz című hirdetési napilapban olvasható közleményre. A fogyasztóvédelem próbavásárlást végzett: a fővárosi Móricz Zsigmond körtér környékén található lakásban ötezer forintért kínálták a Viagra darabját.
A Viagra forgalomba hozatala tilos, aki a terméket az országba behozza, alaposan gyanúsítható azzal, hogy csempészetet követ el. A termék egyébként nemcsak hazánk, de az Európai Unió törzskönyvét sem kapta még meg. Erre vélhetően az ősszel kerül sor. A francia Le Monde tegnap szeptember 15-ét jelölte meg az uniós törzskönyvezés dátumául. A lap értesülései szerint mintegy kétezer forintnak megfelelő összegért kínálják majd a tabletta darabját Franciaországban. A helyi társadalombiztosítás nem tervezi támogatni a Viagra szedését, ez a szabályozás azonban eltérő lehet az EU egyes országaiban.
Gyarmati felhívta a figyelmet az Expressz felelősségére is; a lap ellen a reklámtörvény alapján tiltott hirdetési tevékenység miatt indít eljárást a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség.