A nehézvizelés okairól

A szokványostól eltérő, nehezített (kóros) vizeletürítést, mint tünetegyüttest dysuriának nevezzük. A fájdalommal is járó forma a stranguria.

A férfibetegek vizelési nehézségeit leggyakrabban a dülmirigy (prostata) betegségei váltják ki. A korral járó, hormonhatásra bekövetkező jóindulatú túltengésről és prosztata rákról korábbi cikkeinkben már szóltunk. Most a férfi és női lakosságot egyaránt érintő és a gyermekkorban is jelentkező eltéréseket foglaljuk össze.

Kontrasztanyagos húgycsőtöltés

A húgyúti gyulladások a súlyosságuk mértékétől függően a vizelet kiürítésének nehézségével is járnak. Ennek az a magyarázata, hogy a húgyutak nyálkahártyája vizenyősen megduzzad, és űrterüket szűkítve lassítják a kiürülést. A vérzéses gyulladásnál a képződő véralvadékok tömhetik el a vizeletkiáramlás útját. A teljes vizeletrekedéshez vezető szövődményes esetben a tehermentesítő hólyagkatéterezés és hólyagmosás elkerülhetetlenné válik.

A vesevezeték alsó szakaszában és a húgyhólyag falán áthaladó kis ureterkövek szintén okozhatnak kínzó jellegű vizelési nehézséget. Gyakran a beteg hólyagja üres, mégis heves, parancsoló jellegű vizelési ingerek jelentkeznek, és csak pár csepp vizeletet sikerül kiüríteni. Itt a kis kő keltette irritációról van szó. A panasz megszűnte legtöbbször a kő távozását jelzi.

A hólyagkövesség kialakulásában nagy szerepet játszik a vizelet pangása, ezért az idős kor jellegzetes urológiai megbetegedése. Természetesen találkozunk fiatal korban is vele, ha a vese és ureterkő a hólyagból nem távozik, és ott megnövekszik. A húgyúti gyulladás önmagában is kiváltó ok lehet. A kiadós mozgást követő véres vizelet megjelenése, továbbá a vizelés közben a vizeletsugár megszakadása hólyagkövesség gyanúját kelti fel. Ez utóbbi jelenség magyarázata, hogy a hólyagkő mint egy golyós szelep a hátsó húgycsőnyílást lezárja. A hólyagkövesség gyakran a huzamosan fenntartott állandó-katéter viselésének kései következménye. A kísérő nehézvizelés legtöbbször a társuló gyulladás miatt lép fel, ezért a kő mielőbbi műtéti eltávolítása szükséges.

A hólyagban kialakuló daganatra legtöbbször a váratlanul fellépő fájdalmatlan vérvizelés hívja fel a figyelmet. A részletes és alapos kivizsgálás azért fontos, mert a panasz olykor csak hónapok vagy évek múltán ismétlődik meg, amikor a folyamat már előrehaladott állapotban van.

Hólyagtükrözést csak akkor végezzük el, ha az ultrahang-, röntgen- és vizeletből végzett urocitológiai vizsgálat a daganat gyanúját megerősítették. Előrehaladott hólyagrák szinte minden esetben kifejezett vizelési nehézséggel és gyakori vérvizeléssel jár.

Nőbetegeknél nehézvizeléskor a részletes urológiai kivizsgálás mellett a nőgyógyászati vizsgálat elvégzése is kötelező. A kismedencében és a női nemi szervekben zajló gyulladás is gyakran vizelési panaszok formájában nyilvánul meg. Nőgyógyászati daganatok vagy a velük kapcsolatban adott terápiás besugárzás a hólyagnyálkahártya fekélyes gyulladását okozhatják. A kialakult úgynevezett sugár-cisztitisz gyógytartama fél-egy év is lehet, a betegtől nagy türelmet és kitartást kíván. Nem ritka elváltozás a női húgycső külső nyílásában elhelyezkedő polypus, melynek mérete a gyufafejtől bab nagyságúig terjedhet. A vizelési nehézségek a műtéti eltávolítás után megszűnnek, de ismételt kiújulással számolni kell.

A húgycsőben lezajlott idült gyulladások, specifikus fertőződést (tbc), gonorrhoea kései következménye körülírt és kiterjedt szűkület lehet. A húgycsőben műszerrel okozott sérülés, nem szakszerűen végzett katéterezés úgyszintén húgycsőszűkület kialakulásához vezethet. A műtéti terv felállítása szempontjából lényeges a szűkület elhelyezkedésének és kiterjedésének megállapítása. Ez a röntgen-kontrasztanyagos húgycsőtöltéssel mutatható ki (urethrogramm). Jelentős szűkületnél a vizelet olykor csak cseppekben távozik. Húgycsőszűkület előidézésében baleseti sérülés is szerepet játszhat.

Az idegentestek szerepéről, melyek ugyancsak nehézvizelést válthatnak ki, az alábbi idézettel élnék. (Dr. Antal Géza: A húgyszervi bántalmaknak sebészi kór- és gyógytana. 1888) "Idegen test véletlenül csak nőnél juthat be a húgycsőbe, rendesen érzéki vágyaktól vezérelve maguk az illetők dugják be DIEFFENBACH szerint az érzékiség ébredési korszakában a 13, 14, 15-ik életévben, valamint a nemi tehetség kialvási szakában. A kéjérzet ily módon való felkeltésére a legkülönbözőbb tárgyak vétetnek alkalmazásba, leggyakrabban tű éspedig hajtű. "

Gyermekkorban előforduló vizelési nehézségnél feltétlen gondolni kell fejlődési rendellenesség lehetőségére. Nem ritka jelenség az un. nyálkahártya billentyű, mely a kiáramló vizelet hatására zsebszerűen feltelődik a húgycsőben és elzárja vagy szűkíti a vizeletkiáramlás útját. A felállított diagnózis a további teendőket is meghatározza. A legsúlyosabb forma, amikor a húgycső veleszületetten teljesen hiányzik, vagy zárt állapotban van. (húgycső-atrézia).

A szervi eltérést nem mutató esetekben funkcionális zavarra kell gondolni. Napjainkban mód nyílik a részletes urodynámias kivizsgálásra. Ennek lényege, hogy egy speciális berendezés egyidejűleg vizsgálja a vizeletkiürítés mechanizmusa mellett a hólyagfal simaizomzatának és a húgycső záróizomgyűrűjének összehúzódását és elernyedését, mindezt diagrammon ábrázolja. A műszer által megrajzolt görbe részletesen elemzése segítséget nyújt a gyógyszeres terápia megválasztásához.

A nehézvizelés eredetének tisztázásakor nagy fontosságú az előzményi adatok részletes felvétele (anamnesis). A panaszok hátterében gyakran súlyos reumatológiai betegségek és gerincbántalmak állnak. Baleseti sérüléseket követően súlyos gerincbántalmak ideggyógyászati és idegsebészeti vizsgálat elvégzését is szükségessé teszik. Tisztázatlan eredetű vizelési nehézség olykor kezdődő betegségre hívhatják fel a figyelmet (például: Sclerosis multiplex).

A fentieket összegezve a nehézvizelésnek mindig tulajdonítsunk jelentőséget. A gondos urológiai kivizsgálás után előfordulhat, hogy a panaszok hátterében mégsem urológiai eltérés áll. Éppen ezért a gyógyítás sikere gyakran csak több szakterület együttes erőfeszítésétől, összefogásától várható.

| nehézvizelés, hólyagkövesség, dysuria, stranguria, húgyúti gyulladás, hólyagdaganat
2019-05-27 10:53:54


Jóindulatú prosztata-megnagyobbodás (BPH)

Számtalan elmélet született a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás kialakulását illetően, bizonyára mindegyik részigazságokat tartalmaz. Az, hogy kasztráltban nem alaku...


Új, hatásos gyógyszer jóindulatú prosztata megnagyobbodás ellen

A súlyosabb vizelési problémákkal járó betegség gyógyszeres kezelése a prosztata simaizom sejtjeire ható, azok összehúzódását gátló, és a prosztata méretét csö...


A prosztatabetegségek és az étkezés néhány összefüggéséről

Az amerikai urológusok szövetségének konferenciáján több felszólalás is foglalkozott azzal, milyen hatással van az életmód a megnagyobbodott prosztatanagyobbodásra, il...


Nem valószínű, hogy életeket menthet a PSA-szűrés

Ha a férfiak PSA-szűrésen vesznek részt, még nem csökkenti annak kockázatát, hogy prosztatarákban haljanak meg, olvasható egy új kutatási jelentésben.


Jóindulatú prosztata- megnagyobbodás

A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás a prosztata mirigyének nem rákos jellegű (benignus) daganata. A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás az ötven év feletti férfia...