Itt van a nyelvem hegyén

Rendszeresen mozgó, egészséges idős emberekkel ritkábban fordul elő, hogy ”a nyelvük hegyén” van egy szó vagy név, de nem jut eszükbe – állapították meg a Birmingham-i Egyetem kutatói, tanulmányukat a Scientific Reports című folyóirat közölte.

memória, memóriakiesés, kór, emlékezet | InforMed Hírek14   InforMed | Kovács, J.

A kutatók elsőként vizsgálták meg az edzettség és a pillanatnyi memóriakiesés összefüggését, mely a kor előrehaladtával egyre gyakoribb.

A kutatók a norvég Agder Egyetem, a londoni King's College és a belga Leuveni Egyetem kutatóival együtt 67-70 éves egészséges emberek teszteken elért eredményeit hasonlították össze húszas éveik elején járó fiatalokéval.

Húsz kérdésből álló tesztjükben brit hírességek, politikusok, írók, színészek nevére kérdeztek rá. A résztvevők szobakerékpárt tekertek, közben oxigénfelvételüket mérték.

„Egészséges idős embereknél is tapasztalható az emlékezetromlás. Azt tapasztaltuk azonban, hogy a hanyatlás jelentősen összefügg az aerob edzettségi szinttel, vagyis minél edzettebb az idős ember, annál ritkábbak nála a pillanatnyi kihagyások” - mondta a tanulmány vezető szerzője.

Az eredmények arra is rámutattak, a „nyelve hegyén a szó”-jelenség és az aerob edzettség összefüggését nem befolyásolja sem az adott résztvevő szókincse, sem az életkora.

| memória, memóriakiesés, kor, emlékezet
2018-05-07 01:39:27

Web Design & Development Prowebshop