Hirdetés

Edzésben tartott agyban kevesebb kóros fehérje halmozódik fel

Kisebb valószínűséggel alakulnak ki az Alzheimer-kórhoz köthető fehérje lerakódások azoknak az embereknek az agyában, akik edzésben tartják magukat olvasással, írással és játékokkal - állapították meg amerikai kutatók.

feledékenység, memória, fehérjelerakódás, amiloid |

MTI Hírek 2012 ;9

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint kevesebb béta-amiloid fehérje halmozódik fel azok agyában, akik gyerekkoruktól fogva folyamatosan aktívak szellemileg.

"Nem az agy válaszáról beszélünk az amiloidra. A konkrét amiloid felhalmozódásról beszélünk. Ez teljesen új megállapítás" - hangsúlyozta William Jagust kutatásvezető, a berkeley-i Kalifornia Egyetem munkatársa.

Korábbi tanulmányok azt már megmutatták, hogy a mentálisan aktív, magasabban képzett embereknél ugyanolyan mennyiségű fehérje felhalmozódás mellett is enyhébben jelentkeznek a leépülés tünetei.

Az agyi képalkotó eljárás segítségével készült mostani vizsgálatok azonban azt jelezték, hogy mennyiségében is kevesebb a kialakuló amiloid lerakódás azoknál, akik rendszeresen tréningezik agyukat.

Az Alzheimer-kórral összefüggő fehérjeplakkok kialakulása 10-15 évvel a tünetek megjelenése előtt elkezdődik az agyban. A szellemi leépüléssel járó betegség, amely becslések szerint 36 millió embert érint világszerte, jelenleg nem gyógyítható. A népesség öregedése miatt az érintettek száma 2030-ra 66 millióra, 2050-re pedig 115 millióra emelkedhet.

A mostani tanulmányhoz pozitron emissziós tomográffal (PET) térképezték fel a vizsgálatba bevont 65 ember agyát. A szkenneléshez egy olyan segédanyagot használtak, amely a béta-amiloidhoz kötődik, így láthatóvá teszi a plakkokat. A 60 év feletti egészséges, szellemileg ép résztvevőket arról is kikérdezték, hogy hatéves koruktól hogyan éltek, mennyit olvastak, írtak, illetve milyen gondolkodást igénylő játékokat játszottak. Összehasonlításképpen egy második csoportban 10 Alzheimer-kóros pácienst vizsgáltak meg hasonlóan, egy harmadikban pedig 10 egészséges huszonéves fiatalt.

A felvételek elemzéséből kiderült, hogy a szellemileg aktív életet élt emberek agyában kevesebb béta-amiloid rakódott le, mint azoknál, akik kevesebbet tréningezték agyukat.
feledékenység, memória, fehérjelerakódás, amiloid

2012-01-24 21:57:47

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop