Demencia és edzés

Az enyhétől a mérsékeltig terjedő demenciával, vagyis időskori elbutulással küzdő embereknél nem lassítja az agyi leépülés folyamatát a testedzés - állítják az Oxford-i Egyetem kutatói a British Medical Journal című folyóiratban publikált tanulmányukban.

demencia, Alzheimer, elbutulás, időskori elbutulás | InforMed Hírek14   InforMed | Kovács, J.

A rendszeres mozgás ugyan nem javítja a gondolkodási képességeket, de kedvező hatással van a fizikai állapotra, ezért semmiképp sem érdemes felhagyni vele.

A mostani tanulmány Angliában élő, 494 demens páciens bevonásával készült, akik közül 329-en heti kétszer 60-90 perces edzőtermi edzéseken vettek részt, valamint hetente egyszer otthon is végeztek gyakorlatokat négy hónapon át. A csoport tagjainak átlagéletkora 77 év volt.

A résztvevők legkevesebb 20 percet szobabicikliztek és súlyokat is emeltek az edzések alatt.

A kutatók a program megkezdését követő 6. és 12. hónapban is kiértékelték az edzőcsoportban lévő páciensek eredményeit, és összevetették azokat annak a 165 demens páciensnek az adataival, akik hagyományos kezelést kaptak.

A tanulmány vezető szerzője szerint azok a páciensek, akik már két-három éve demensek voltak, képesek voltak követni az egyszerű instrukciókat és fejleszteni az állóképességüket, valamint az izomzatukat.

"Ezek a jótékony hatások azonban nem járultak hozzá a kognitív leépülés lassulásához, vagy a mindennapi tevékenységek, a viselkedés és az egészséggel összefüggő életminőség javulásához"- mondta a szakember.

Tizenkét hónap elteltével mindkét csoport tagjainál tovább romlottak a kognitív képességek: az edzőcsoport tagjainál elhanyagolható mértékben ugyan, de élesebb volt a hanyatlás.

Az eredmények nem meglepőek, hiszen az agysejtek pusztulása már jó pár évvel azelőtt megkezdődik, hogy az Alzheimer-kór tünetei megjelennének. Tehát a testmozgás jó, de ha az ember akkor vág bele, amikor a betegség már előrehaladott állapotban van, akkor valószínűleg korlátozott eredményekre számíthat.

A különböző típusú testmozgások más-más hatással lehetnek a páciensekre, tanulmányozni kellene a jövőben. A testmozgásnak egyéb előnyei is vannak, például örömforrást jelenthet, vagy lehetőséget ad szociális interakciókra.

A rendszeres testmozgást továbbra is az egyik leghatékonyabb módszerként tartják számon a demencia kockázatának csökkentésére.

Jelenleg világszerte nagyjából 50 millió ember küzd demenciával, és közülük legtöbben annak leggyakoribb fajtájával, az Alzheimer-kórral. A betegségnek egyelőre nincsen gyógymódja és a jelenleg használt gyógyszerek csupán ideiglenesen enyhítik a tüneteket. Évente nagyjából tízmillió új esetet regisztrálnak.

| demencia, Alzheimer, elbutulás, időskori elbutulás
2018-05-19 10:34:47
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop