Hirdetés

Demencia szűrés szoftverrel

A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói.

demencia, szoftver |

InforMed Hírek16   InforMed | Sándor, K.


Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demenciában, amelynek kétharmad része Alzheimer típusú. A szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva mintegy egymillió embert érint.

A magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavart.

"A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. Igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között" - idézi a közlemény a kutatócsoport vezetőjét.

A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver elvégzi az elemzést, artikulációs és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat, különféle értékeket számol.

A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak. Egyrészt szeretnének mobil applikációs felhasználást, amikor a mobillal felvett mintát el kell küldeni egy adatbázisba, majd a rendszer visszajelez a teszt eredményéről.

A második irány egy számítógépen működő változat, amelyet az alapellátásban a háziorvosok és szakasszisztensek, továbbá a biztosító társaságok is alkalmazhatnák.

Végül a harmadik irány egy olyan vizsgálati módszer, amely összekapcsolja a beszédelemzést a szemmozgások követésével. Ez a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget, mivel az eddigi kudarcok hátterében sokszor a nem kellően érzékeny, vagy csupán a memóriateljesítményre fókuszáló klinikai gyógyszervizsgálatok állnak.
demencia, szoftver

2019-04-25 12:02:30

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop