Hirdetés

Alvászavar(?)

Tisztelt Doktornő,
Sajnos nem tudok ékezetekkel írni, ezért előre is elnézését kérem.
A párommal elég sokáig húztuk, halasztottuk a dolgot, de úgy érzem most már ideje megfelelő szakemberhez fordulni.
A párom alvászavarral küszködik. Rosszul fogalmaztam, jól alszik, de nagyon sokszor (időnként kétnaponta, naponta, máskor meg ritkábban) felriad, és hallucinációi vannak. Néhány esetben vicces a dolog, mert jól elszórakozom azon, amiket mond (sőt néha beszélgetni is lehet vele egy pár másodpercig), de máskor elég ijesztő is tud lenni a helyzet. Az álmai általában arról szólnak, hogy idegeneket lát a szobában, akik meg akarnak minket támadni, vagy csak egyszerűen néznek minket….stb.
Kétszer is előfordult mar, hogy engem akart vmitől megvédeni és annyira erősen szorított, hogy már fájt.
Ilyenkor nagy, erős mozdulatai vannak, félrebeszél (de értelmes szavakkal) és sokszor igen nehéz őt felébreszteni.
Tegnap a nagy hadonászások közepette (vmit el akart hessegetni) levert egy poharat az asztalról, ami összetört, korábban a videónkra hitte azt (gondolom a piros fény miatt), hogy vmi van benne és földhöz vágta…..persze másnap nem emlékezett az egész szitura és csodálkozott, hogy került a gép a földre.
Attól félek, ha ez így megy tovább, később kárt okozhat magában….esetleg bennem.
Kérdésem, hogy ezzel a problémával kihez kell fordulnunk? Gyógyítható e? (Egyébként ő egy egészséges, jó felépítésű ember – 28 éves).
Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel:

alvászavar |

Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin   InforMed | Szendei, K.

Nem egyszerű alvászavarról van szó!
Sürgősen keressenek fel ideggyógyászt!!

A válaszok az orvos és beteg személyes találkozását, illetve az orvosi vizsgálatot nem pótolják!

alvászavar

2003-10-17 10:33:20

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop