Hirdetés

Az Alzheimer-kór korai felismerését segítő vérteszten dolgoznak a kutatók

Brit kutatók jelentős előrelépést tettek az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő vérteszt kifejlesztésében.

Alzheimer-kór, demencia, vérteszt |

InforMed Hírek12   InforMed | MTI


Az Alzheimer's & Dementia című folyóiratban közölt tanulmány 1148 ember vérmintájának elemzésével készült. A résztvevők közül 476-an Alzheimer-kórral, 220-an enyhe kognitív zavarral (MCI) éltek, míg a kontrollcsoportot 452 idősebb, demenciával nem küzdő személy alkotta.

A vérmintákat az Alzheimer-kórral már korábban összefüggésbe hozott 26 fehérjére koncentrálva elemezték. A kutatók arra jutottak, hogy a 26-ból 16 fehérje szoros összefüggésben van az enyhe kognitív zavarral élő, illetve Alzheimer-kóros embereknél megfigyelhető agyzsugorodással.

Újabb tesztek révén a szakemberek megnézték, hogy ezen fehérjék közül melyek képesek előre jelezni, hogy az MCI-vel élők közül kinél fog kialakulni Alzheimer-kór. A kutatók tíz fehérjét azonosítottak, amelyeknek együttes jelenléte 87 százalékos pontossággal képes előre jelezni, hogy az enyhe kognitív zavar Alzheimer-kórrá alakul-e a következő egy évben.

Az enyhe kognitív zavar tünetei közt szerepelnek a rövidtávú memóriát, a beszédet és a figyelmet érintő problémák. Az MCI-vel diagnosztizált emberek nagyjából 10 százalékánál alakul ki demencia egy éven belül.

Az Oxfordi Egyetem munkatársa, Simon Lovestone, a tanulmány vezetője szerint az Alzheimer-kór már évekkel azelőtt elkezdi roncsolni a páciens agyát, hogy a betegséget diagnosztizálnák, így számos gyógyszerteszt éppen azért bukik el, mert a páciensek túl későn kapják meg a készítményeket.

Egy olyan vérteszt, amely a tünetek jelentkezése előtt képes kimutatni a betegséget, segíthet a szakembereknek abban, hogy a megfelelő pácienseket válasszák ki az új gyógyszerek teszteléséhez, ennek következtében a készítmények hatékonysága is könnyebben mérhető lenne.

A jelenleg gyógyíthatatlan Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája. A londoni székhelyű Nemzetközi Alzheimer Társaság jelentése szerint a világon 44 millió embert sújt az emlékezetromlással járó szellemi leépülés. A betegek száma várhatóan megháromszorozódik 2050-re.

A terület szakértői örömmel üdvözölték a mostani eredményeket, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy azokat nagyobb tanulmányokkal is meg kell erősíteni ahhoz, hogy egy ilyen vérteszt használatba kerüljön a rendelőintézetekben.

Alzheimer-kór, demencia, vérteszt

2014-07-09 14:52:10

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop