Film a szenilitásról és a teljes életről

Ne féljenek, nem lövöm le a film végét... azazhogy az elejét?  Annyit azonban elárulhatok a Memento című új, fordított thrillerről, hogy egy memóriazavarokkal küszködő férfi próbál meg benne egy gyilkos nyomára bukkanni, akinek személyében egyáltalán nem biztos. És még egy: mindenkinek muszáj megnéznie, aki elgondolkodott már azon, hogy a memóriájával bajok vannak. Például, mint jómagam.

memóriazavar, neurológia, betegség | The New York Times Health News Service   Medincorp | Newton, C.

A film végén arra gondoltam: azért a főszereplő Leonardhoz képest (ő magára tetoválja saját magának szóló üzeneteit és polaroid képekkel követi nyomon tetteit) semmi baj velem. Az eszem vág, mint a borotva.

Ez jó érzéssel töltött el, hiszen ha visszagondolok arra, mi történt velem az elmúlt 10 évben, minden jel arra mutat - az okát nem értem -, hogy az agyam minden jel szerint megtelt.

De vegyünk csak két hetet.

Egy hétfői napon például a dallasi Fox 4 stúdiójába kellett mennem, és görcsösen igyekeztem felidézni a producer nevét, akihez hivatalos voltam. A kedves biztonsági őr találta meg a nevet a listán (azóta sem emlékszem a névre), amit aztán boldogan írtam be a vendégkönyvbe a magamé mellé (szorosan). Aztán kitöltöttem a névkártyámat, ami végig rajtam volt, ahogy a nevezett producer végigvezetett a stúdión. A kocsimig kísért. Amikor levettem a kitűzőt, elég hülyének éreztem magam. A névkártyán természetesen a producer neve virított, szellemi képességeim illusztrációjaként, végig a látogatás alatt.

Kész vagyok, gondoltam.

Egy hét sem kellett, hogy még készebb legyek. Vasárnap déltájban a ház előtt parkoltam le, és egész álló nap figyelmeztettem magam (állj be a garázsba, mielőtt lefeküdnél aludni!). Este már szinte aludtam, amikor újra eszembe jutott a kocsi. Pizsamában vonszoltam ki magam, az autót viszont sehol sem látom! Persze a garázsban volt már azóta, hogy délután a zöldségestől visszajövet beálltam vele. Az egész út alig három óra alatt kitörlődött.

Hmm, nem rossz.

Az már keddi történet, hogy a postaládában visszaküldve lapult a lakbércsekkem. Elfelejtettem ráírni a tulajdonos utcáját és házszámát.

De a nevére legalább még emlékeztem!

Mert hát ez a legrosszabb, a nevek.

Aztán egy barátom, a nevét ne kérdezze senki, ajánlott egy módszert, a verses módszert. Ha rímbe szedem a fontos információt, könnyebb lesz megjegyezni. Így tudtam hosszú idő után memorizálni a lányom születésnapját is ("El ne felejtsd, észnél légy, lányod szeptember huszonnégy!").

Az ilyen trükkök segíthetnek abban, hogy minden reggel a saját otthonunkból indulunk el a saját ruhánkban a saját kocsikulcsunkkal. Ha a trükköt megjegyzed, már nyertél. Ha viszont... Egy fotós kollégámat megpróbáltam a két mókus, Chip és Dale után megjegyezni. Ha őt láttam, mindig erre gondoltam. Aztán nem tudtam, hogy ő most Chip vagy Dale. Melyik a név és melyik a trükk hozzá?

Sajnos vagy nem, nem vagyok egyedül. Azt gondolom, lassan mi leszünk a legnagyobb kisebbség.

És ez még csak nem is a kortól függ. Huszonévesen szült barátnőm egy sor rokonának kétszer is megköszönte meg a táviratokat és jókívánságokat. Egyszerűen nem emlékezett arra, hogy már írt nekik. Négyszer vagy ötször egymás után. Az orvos azt mondta neki, hogy ne aggódjon, túl sok dologgal van tele az agyunk.

Remélem, igaza van.

Csak egy kis példa, az elektronikus levelezőlistám. Ezen a héten 514-et kaptam és 180-ra válaszoltam. Ez persze csak a munkahelyi lista.

Az életnek nem feltétlenül kell ilyennek lennie. Nemrég olvastam egy regényt egy nyugat-texasi tanítónőről, aki 1911 táján nagy utazást tett a képzeletbeli Estelline-ben. Egy éven át tizenkét emberrel lépett kapcsolatba. Nem volt rádiója, tévéje. Semmi e-mail, mobil, főcímek, szupersztráda, még egy reggeli lap sem. Semmi infó túladagolás.

Vagy vegyük a Post-It-et. Van, akinek segít ebben a "mit is csinálok most éppen" helyzetben, az ilyenek akár tornyokat is képesek begyűjteni a címkékből. Nekem persze ez sem működik. Ami fontos, azt felírom és ráragasztom a határidőnaplómra (úgyis elfelejtek minden nap belenézni), aztán olyan sok gyűlik össze, hogy nem tudom, mi lényeges és mi nem, úgyhogy leszedem és kidobom őket.

A Post-It abszurd helyzeteket hozhat. Egyszer egy kollégámmal elmentünk ebédelni, és ő indulás előtt egy felragasztott egy sárga cetlit a tenyerére. Csak akkor vette le, amikor a poharát a kezébe fogta, így elolvashattam, mi van ráírva: "vissza az irodába".

A Mementóban a főszereplő problémái egy "balesettel" veszik kezdetüket (nem árulom el, mi volt az). Arra tökéletesen emlékszik, ami a baleset előtt történt, az utána esett dolgokra azonban már nem. Három percre sem. Nincsenek új emlékei.

Belegondolva én is arra jutottam, hogy balesetem volt - átléptem a harmincat. Nehezen szerzett pénzemet tehát gyermekkorom könyveire és zenéire költöm, hiszen világosan fel tudom idézni az összes szám szövegét, amit negyedikes koromban hallottam, bár a lányom elsős memoriteréből már egy sort sem tudok.

Az elhülyülés ellen a legjobb: visszamenekülni a múlt biztonságába.

Vagy ami még inkább megnyugtat, ha olyanokkal múlatom az időt, akik még nálam is rosszabbak. Velük néztem meg a filmet is.

A Memento eléggé összezavaró film, hiszen a történetet egy memóriazavarban szenvedő férfi meséli el. Az egész nekem csak a végén állt össze ­- a barátomnak, akivel néztem, viszont még akkor sem. Aztán elmagyaráztam neki a lényeget, amíg hazavitt a kocsijával. 15 perc múlva csöngött a telefon.

No, mi az, kérdeztem.

Hazafelé eszembe jutott még néhány kérdés a filmről, mondta ő.

Halljuk, mondtam én.

Ez az, felelte, most már nem jut eszembe.

DNS-vizsgálattal a japán nép eredetének nyomában (4/17)

c. 2001 Asahi News Service

TOTTORI, JAPÁN - Közel 2000 éves koponyákat találtak Tottori megyében, és az ezekben fellelt agyszövettől most azt remélik, hogy közelebb vihetnek a japán nép eredetének kiderítéséhez.

A Yayoi-korból való település feltárásakor került elő egy idős férfi, egy középkorú nő és egy harmadik személy koponyája, melyből a jó állapotú agyszöveteket Takao Inoue anatómiaprofesszor vett kezelésbe.

A két első szövetminta a nedves mélyföldön lerakódott agyagnak köszönhetően konzerválódott ilyen jól. A férfi agyának maradványai 230 grammot nyomnak, ami az ötöde a teljes súlynak, a női agyvelő pedig 300 gramm súlyú, ez az eredeti méret negyede lehet.

A professzor elmondta, hogy eddig az eredetet a csontokból kivont mitokondriális DNS segítségével vizsgálták. Ez azonban csak az anyától örökölt genetikai információt tartalmazza. A most talált minták remek állapotának köszönhetően talán az egész genetikai kódot tartalmazó sejtmag-DNS-t analizálni tudják, így kinyomozható lenne, hogy a Yayoi-kultúra népei honnan érkeztek.

A DNS-t a tervek szerint a Kínában talált egykorú mintákkal hasonlítják majd össze.

Megjelent: Fort Worth Star Telegram

| memóriazavar, neurológia, betegség
2002-07-31 18:02:55
No menu item defined, wrong database setup!
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop