Francia kutatók áprilisban olyan molekulákat fedeztek fel, amelyek képesek lehetnek az Alzheimer-kóros emberek agyában felhalmozódó, erre a betegségre jellemző fehérjekicsapódások, a béta-amiloid plakkok keletkezésének gátlására.

A plakkok szerepét még alapvetően nem értjük, e néhány esztendő alatt látványosan kibontakozott, a kémcsövektől már a klinikai vizsgálatokhoz közeledő kutatási irány egyelőre nem tud választ adni arra, hogy a plakk-képződés és annak gátlása befolyásolja-e érdemben a betegség kialakulását, illetve lefolyását.

Az Alzheimer-kór fokozatos szellemi leépüléssel járó, leginkább idős korban jelentkező agyi megbetegedés. Becsült adatok alapján a klinikailag jelentős szellemi károsodás a 65 éven felüli népesség 5 százalékát, míg a 80 év felettiek 20 százalékát érinti. Az időskori szellemi leépülés eseteinek 60-70 százaléka Alzheimer-típusú megbetegedés.

Az Alzheimer-kór magyarázatával a mai napig adós az orvostudomány. A betegek agyában a ma még rejtélyes okból pusztuló idegsejtek belsejében és nyúlványaiban kusza rosthálózatok alakulnak ki, valamint megjelennek a már említett béta-amiloid-lerakódások, a plakkok. Azt is tudjuk, hogy ezek a plakkok egy APP nevű nagyobb fehérjéből keletkeznek, de azt már nem ismerjük, hogy ennek az APP-nek milyen élettani szerepe(i) van(nak) a központi idegrendszerben. Valószínűnek tartják azonban, hogy az APP-t kódoló örökítőanyag-szakaszok, más néven gének különböző változatai szerepet játszanak a betegség örökletes hátterében.

Ami viszont tyúk-tojás probléma elé állítja a tudományos világot, az az, hogy az APP-ből keletkező plakkoknak van-e oki szerepük az Alzheimer-kórban, vagy csak kórjelző melléktermékként keletkeznek, esetleg súlyosbítva a helyzetet.

Most úgy tűnik, kezd körvonalazódni e dilemma megoldása, ugyanis a kilencvenes évek közepetájától felfedezték azokat a "biológiai munkagépeket", szakszóval enzimeket, amelyek az APP egy részének lehasításával a plakkokat alkotó amiloid-fehérjéket gyártják. Manapság már több ilyen, szekretáznak elkeresztelt enzimet ismernek, és azt is kiderítették, hogy milyen gének tárolják a szekretázokra vonatkozó genetikai információt.

Azt még nem tudjuk, hogy pontosan milyen szerepük van ezeknek az enzimeknek, de mivel az egértől a tehénig több emlősfajban nagyon hasonló a szerkezetük (tehát a törzsfejlődés során kevéssé változott), feltehető, hogy komoly feladatokat végeznek. Nemcsak az agyban fordulnak elő, hanem másutt, így pl. a hasnyálmirigyben is.

Éppen ez okozza az egyik fő dilemmát, hiszen ha feltételezzük, hogy az Alzheimer-kór megelőzésében vagy kezelésében előnyös a plakk-képződés gátlása, akkor ezeket a szekretázokat kell blokkolni. Erre képes hatóanyagokat már ismerünk, de ha ezek válogatás nélkül bénítják a szervezet több pontján is a szekretázok tevékenységét, akkor az kiszámíthatatlan következményekkel járhat.

A New Scientist című brit lapban megjelent információ szerint a cikk elején említett francia kutatóknak, Frédéric Checlernek és munkatársainak sikerült olyan, JLK-gátlónak elnevezett molekulákat találniuk, amelyek sejttenyészetben gátolják a plakkok kiakulását, de nem akadályozzák egy másik, szekretázok által előállított fehérje létrejöttét. Vagyis úgy tűnik, lehetséges - legalábbis valamennyire - célzottan gátolni a plakk-képződést.

Hasonló kutatások több nagy gyógyszeripari cégnél is folynak, hiszen az előrejelzések szerint az Alzheimer-kór a lakosság öregedése miatt a fejlett országokban egyre gyakoribbá fog válni.

A háttérben azonban megoldatlanul áll a legalapvetőbb kérdés: van-e a plakkoknak egyáltalán kóroki szerepük az Alzheimer-kórban? Ha igen, vajon nem késő-e akkor elkezdeni gátolni a plakk-képződést, amikor az Alzheimer-kór tünetei már megjelentek, hiszen a kórfolyamat a klinikai tünetek megjelenése előtt már réges-régen megindult, de az agy tartalékkapacitása jó ideig képes ellensúlyozni az idegsejtek pusztulását. Ha viszont megelőző céllal akarnánk adni szekretázgátlókat, akkor mindenekelőtt megbízható, nagyon korai diagnózist lehetővé tévő eljárásra, illetve a nagy kockázatú személyek szűrővizsgálatára lenne szükségünk. Ez sajnos az eddigi próbálkozások ellenére még várat magára.