Be lehet-e hozni az alváshiányt?

Ha egy nap kevesebbet eszünk, másnap különösebb erőfeszítés nélkül bepótolhatjuk a lemaradást. De vajon így van ez az alvással is? Lehetséges például, hogy az egész heti éjszakázást vasárnap reggel kialusszuk?

alvás, pihenés | InforMed Hírek14   InforMed | Seprődi, B.

Gyakori kérdés. Talán azért is, mert az emberek arra a válaszra számítanak, hogy „sajnos nem lehet egyszerűen törleszteni az alvásadósságot”. Ez azonban nem lenne igaz. Miért? Néhány vizsgálat jelentősen megváltoztatta az alvásról alkotott nézeteinket.

Amerikai kutatók az alváshiány gondolkodásra és tanulásra gyakorolt hatásait vizsgálták egy egyhetes részleges alvásmegvonás kapcsán, amit három nap bőséges (legalább nyolc órás) alvás követett. Megállapították, hogy az alvás utólagos bepótlása során nem korrigálódik teljes mértékben a figyelem és a reakcióidő. Ez különösen jól látszott azoknál, akik naponta 3-5 órát aludtak.

Egy hasonló vizsgálatban svéd kutatók megállapították, hogy ha egy héten át naponta csak négy órát alszunk, utána egy héten át nyolc órát pihenünk, akkor nem állnak tökéletesen helyre azok a kognitív károsodások, amit az alváshiány okozott.

Egy újabb vizsgálat szerint az alváshiány által okozott kedvezőtlen hatások gyorsabban rendeződnek, ha az alvásmegvonás előtti időszakban nyolc helyett tíz órát töltünk alvással.

Tehát fel lehet készülni az alváshiányra azzal, hogy sokat alszunk előtte. Más szóval, ha tudjuk, hogy keveset fogunk aludni az adott héten, akkor érdemes „felhalmozni” egy kis alvást előre, így kevesebb lesz az alvásadósságunk. Fontos viszont, hogy mindenképpen törlesszük az adósságot a megvonás végén, mielőtt újabb kimerítő időszakba csapunk bele.

Sajnos azonban nem lehet a lemaradást egy hét alatt behozni, az alvásmegvonás hatásai pedig tovább tartanak, mint gondolnánk.

Érdemes elkerülni az alváshiányt, de ha ez lehetetlen, akkor készüljünk fel rá: pihenjük ki magunkat a hétvégén, még mielőtt elkezdenénk egy fárasztó hetet.

| alvás, pihenés
2018-03-14 20:45:55
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop