Hirdetés

Gutaütés és szex?

A szex, illetve orgazmus kapcsán kialakuló gutaütés (stroke) ritka jelenség, mely bizonyos tényezők és események együttes jelenléte esetén alakul ki. Az egyik szaklapban érdekes esetet közöltek, melyben leírják egyébként egészséges 35 éves nő kórtörténetét.

sroke, sex, foramen ovale |

InforMed Hírek6   InforMed | Seprődi, B.

A beteg aktus közben zsibbadást érzett a bal arcán, elkentté vált a beszéde, és elgyengült a bal karja. Amikor mintegy hat órával a tünetek megjelenése után megérkezett a kórházba, nem tudta mozgatni a bal karját, az arca béna volt, a beszéde zavaros volt, és pánikszerű állapotba került.

Az orvoscsoport katétert vezetett fel az egyik ágyéki artériából a nő agyi ereibe, és angiográfiás módszerrel keresték meg a vérrögöt, melyet gyógyszerrel feloldottak. A nő tünetei szinte azonnal javulni kezdtek, egy órán belül jobban lett, és órával később szinte tünetmentessé vált. Ma jó egészségnek örvend, csupán egy észrevehetetlen heg, és bal kezének enyhe ügyetlensége emlékezteti a betegségre.

Mi vezetett a gutaütés kialakulásához? Egy közös volt ebben, és másik hat ilyen esetben: volt egy apró nyílás a szív két pitvara között. Minden negyedik felnőttnél kimutatható ez a fejlődési rendellenesség, nyitott foramen ovale a neve. Ezen a nyíláson át lehetséges, hogy vér átjusson a jobb szívfélből a balba, vagyis a vér a tüdő elkerülésével közvetlenül az agyba áramoljon.

A legtöbben nem tudnak erről a tünetet nem okozó rendellenességről, de a hasonló stroke esetek mintegy 40 % százalékánál kimutatható ez az elváltozás. Megnő a nyíláson átáramló vér mennyisége, ha az egyén erőlködik, például székürítés, vagy nemi aktus közben.

Ez az elváltozás azonban önmagában nem elég egy stroke kialakulásához. Szükség van vérrög jelenlétére is, ami leszakad, és épp úgy jut be a tüdőbe, hogy a nyitott foramen ovalén átjuthat az aktus alatt. Ennél a nőnél is ki lehetett mutatni egy apró vérrögöt az egyik alsó végtagjában, valószínűleg a fogamzásgátló tabletta mellékhatásaként alakulhatott ki.



Normális esetben a leszakadt vérrög a tüdőbe jut, ahol elakad és feloldódik. A nyitott foramen ovalén átjutó vérrög azonban az agyban érelzáródást okoz. Ez azonban nagyon ritka: nem szabad azt gondolni, hogy a szex gutaütéshez vezethet. Ha azonban az aktus alatt idegrendszeri tünetek jelentkeznek, sürgősen mentőt kell hívni.



Vannak olyan módszerek, amivel a nyitott foramen ovalét be lehet zárni. Ezt a beavatkozást azonban még azoknál sem javasolják, akik már átestek egy stroke-on. Ez azonban nem győzte meg történetünk főhősét, aki addig erősködött, amíg az orvosok végül bezárták a nyílást a szívén.

sroke, sex, foramen ovale

2008-10-02 23:05:10

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop