A kutatások eredményeit az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóirata, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb száma közli.

Húsz biológus és paleontológus Alistair Evans, a Melbourne-i Monash Egyetem kutatójával az élen fosszílis leletek alapján vizsgálta, hogy miként növekedtek, vagy csökkentek (szigeti törpeség) az emlősök testméretei a dinoszauruszok kihalása óta eltelt 65 millió év során - olvasható a PhysOrg (https://www.physorg.com) tudományos hírportálon.

A tanulmány szerzői különböző kontinensekről és óceánokból származó emlősök 28 csoportjának fejlődését vizsgálták, beleértve az elefántokat, a főemlősöket és bálnákat. A testméret változását nemzedékekben, s nem években mérték, ami lehetővé tette, hogy különböző élettartamú fajokat hasonlítsanak össze.

Míg egy egér méretű emlősnek 24 millió nemzedék alatt sikerült "utolérnie" az elefántot, egy macska nagyságú szárazföldi állatnak ehhez "csupán" tízmillió nemzedék volt szükséges.

Sokkal gyorsabban zajlott a növekedés az óceánokban. Míg egy nyúl méretű állat ötmillió nemzedék alatt nőhetett elefántnyira, a bálna esetében ilyen nagyarányú méretváltozások fele ennyi nemzedék alatt következtek be.

"Az óceánban egyszerűbb nagyra nőni, hiszen a vízben könnyebbnek érezzük a testsúlyt" - magyarázta Erich Fitzgerald paleontológus, a Victoria Múzeum vezető kurátora.

Ugyanakkor a testméret csökkenése sokkal gyorsabban zajlott, mint a növekedés. A "miniatürizált" állatok közül sok szigeteken élt, ez magyarázza a testméret csökkenését.

"Amennyiben csökken a testméret, kevesebb táplálék szükséges, viszont gyorsul a reprodukció, ami előnyt jelent egy szigeten. Ez a szigeti törpeség jelensége, amely százezer nemzedék alatt megy végbe" - magyarázta Alistair Evans.