A halfogyasztás valóban csökkenti az agyi érkatasztrófa kockázatát

A heti két-három alkalommal halat fogyasztók esetében valamivel kisebb az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik teljesen kihagyják étrendjükből vagy csupán kis mennyiségben esznek halhúst - derült ki egy átfogó elemzésből.

A svéd Karolinska Intézetben dolgozó Susanna Larsson és Nicola Orsini megállapítása szerint a halakban lévő omega-3 zsírsavak valószínűleg a vérnyomásra és a koleszterinszintre gyakorolt kedvező hatásuk révén segíthetnek csökkenteni az agyi érkatasztrófa kockázatát. A szakemberek 15 tanulmányt vontak elemzés alá, amelyek az Egyesült Államokban, Európában, Japánban és Kínában készültek.

A nagyjából 400 ezer, 30-103 év közötti ember bevonásával készített tanulmányokban a szakemberek halfogyasztási szokásaikról kérdezték a résztvevőket, majd figyelemmel követték, hogy a rákövetkező 4-30 évben melyiküknél alakult ki agyi érkatasztrófa. Az eredmények szerint a heti két-három alkalommal való halfogyasztás már elegendő a jótékony hatás eléréséhez - mondta Dariush Mozaffarian, a Harvard Egyetem közegészségügyi tanszékének munkatársa, akinek saját tanulmánya is helyet kapott a mostani elemzésben. Mint hozzátette, a halakban lévő D-vitamin, szelén és bizonyos fehérjék is hozzájárulnak a pozitív hatáshoz.

A Stroke című folyóiratban megjelent átfogó elemzés szerint a tanulmányok résztvevői közül 9400-an szenvedtek el agyi érkatasztrófát. A legtöbb halat fogyasztóknál azonban 12 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki a betegség, mint a legkevesebbet fogyasztó társaiknál.

Mozaffarian saját eredményei alapján a zsírban sült vagy szendvicsekben tálalt halaknak semmilyen jótékony hatásuk sincs a betegség megelőzésére nézve, ám felmérése nem nyújtott egyértelmű bizonyítékot arra sem, hogy a nem zsírban sült halak fokozott fogyasztása megvéd az agyi érkatasztrófától. A szakember szerint a halfogyasztás mellett az embereknek egészségesebb étrendre, aktív testmozgásra és felelősségteljesebb egészségügyi oktatásra van szükségük.

Úgy tűnik, hogy a halat korábban teljesen nélkülöző vagy csupán kis mennyiségben fogyasztók nyerhetik a legtöbbet az átállással. A heti két-három alkalomnál is többször "halazóknál" azonban minden egyes extra adagnak csökken a jótékony hatása. A lazachoz és heringhez hasonló zsíros halak tartalmazzák a legtöbb omega-3 zsírsavat, ezért az Amerikai Szív Társaság ajánlása szerint ezeket hetente legalább kétszer érdemes fogyasztani.
| hal, omega-3 zsírsavak, agyi érkatasztrófa
2011-09-27 07:29:15

Web Design & Development Prowebshop