A hüvely alsó harmadát izmok veszik körül, melyek szabályozzák az átmérőjét. A hüvely felső kétharmada ezen izmok fölött helyezkedik el és könnyedén nyújtható. A méhnyak (cervix) a hüvely csúcsában van. A nő szaporodóképes évei alatt a hüvely nyálkahártya-borításának felszíne barázdált. A nemi érés előtt és a menopauza után (ha a nő nem szed ösztrogéneket), a nyálkahártya sima.

A méh (uterus, ejtsd: uterusz) körte alakú szerv a hüvely felett. A hólyag mögött és a végbél előtt helyezkedik el, és hat szalag rögzíti a helyén. A méh két részre oszlik: a méhnyakra (cervix) és a méhtestre (corpus, ejtsd: korpusz). A méhnyak, a méh alsó része, a hüvelybe nyílik. Ott, ahol a nyak kapcsolódik a testhez, a méhtest általában előrehajlik. A szaporodóképes évek alatt a méhtest kétszer olyan hosszú, mint a nyak. A méhtest nagyon izmos szerv, amely meg tud nagyobbodni, hogy a magzatot befogadja. Izmos falai a szülés során összehúzódnak, hogy a magzatot a rostos méhnyakon és a hüvelyen keresztül kinyomják.

A méhnyakon átvezető csatorna lehetővé teszi az ondósejtek bejutását a méhbe, és a menstruációs folyadék kijutását. A nő menstruációs időszakát és a peteérés idejét kivéve, a méhnyak általában jól működő akadály a baktériumok ellen. A méhnyakban lévő csatorna olyan szűk, hogy megakadályozza terhesség során az embrió kicsúszását - de vajúdáskor kitágul, hogy átengedje a magzatot. Nőgyógyászati vizsgálat során az orvos látja a méhnyaknak a hüvely felső végébe nyúló részét. Akár a hüvelyt, a méhnyaknak ezt a részét is nyálkahártya fedi, de a méhnyak nyálkahártyája sima.

A méhnyakcsatornát nyálkatermelő mirigyek bélelik. Ez a nyák sűrű és közvetlenül az ovuláció előttig, amikor a petefészekből kiszabadul egy petesejt, az ondósejtek számára áthatolhatatlan. Ovuláció idején a nyák állaga úgy változik meg, hogy az ondósejt át tud úszni rajta, lehetővé téve a megtermékenyítést. Ugyanekkor a méhnyak nyáktermelő mirigyei 2-3 napig képessé válnak az élő ondósejtek tárolására. Ezek az ondósejtek később felfelé tudnak mozogni a méhtesten keresztül a petevezetékig, hogy megtermékenyítsék a petesejteket, így az ovuláció előtt egy vagy két nappal megtörtént közösülés terhességhez vezethet. Mivel a nők egy része nem állandó időközökben ovulál, a terhesség az utolsó menstruációs időszakot követően különböző időközökön belül következhet be.

A méhtestet bélelő nyálkahártya (endometrium) minden hónapban megvastagodik a menstruációt követően. Ha a nő a ciklus során nem esik teherbe, a méhnyálkahártya nagy része lelökődik, ami a havi vérzést eredményezi.

A petevezetők 5-7 cm hosszúak; a méh felső sarkai és a petefészkek között helyezkednek el. Mindkét petevezető vége tölcséralakban kiboltosul, ami nagyobb nyílást biztosít a petefészekből kiszabaduló petesejt bejutására. A petefészkek nem tapadnak a petevezetőkhöz, hanem egy szalagon rögzülnek a közelükben. A petefészkek általában gyöngy színűek, hosszúkásak, és valamivel kisebbek, mint egy tojás.

A petevezetőket bélelő cíliumok (ütemesen mozgó, szőrhöz hasonló nyúlványok a sejteken), és a petevezetők falának izmai lefelé hajtják a petesejtet a petevezetőn keresztül. Ha egy petesejt találkozik egy ondósejttel a petevezetőben, és megtermékenyül, a megtermékenyített petesejt osztódni kezd. Egy négynapos időszakon át a kicsiny embrió tovább osztódik, mialatt lassan lefelé mozog a petevezetőn az anyaméh felé. Az embrió a méh falához tapad, ahol beágyazódik; ezt a folyamatot implantációnak nevezik.

Minden nőnemű magzatnak 6-7 millió fejlődő petesejtje (oocytája) van a terhesség 20. hetében, és körülbelül kétmillió oocytával születik meg. A nemi érésig csak 300.000-400.000 marad, amelyek el tudják kezdeni az érési folyamatot. A sok ezer oocyta, mely nem megy végig a fejlődési folyamaton, fokozatosan elsorvad. A menopauza idejére mind elvész.