Hirdetés

Hogyan csökkentsük az emlőrák kockázatát? Tíz módszer az emlőrák megelőzésére

Élete folyamán nyolc nőből egy emlőrákos lesz, és szinte mindannyian állandóan azon aggódunk, hogy ez velünk is megtörténhet. A Society for Women’s Health Research felmérése szerint a nők 22 százaléka az emlőrákot nevezte meg, mint azt a betegséget, amelytől a legjobban fél, közel kétszer annyian, mint a szívbetegséget.

emlőrák, kockázat, megelőzés |

InforMed Hírek8   InforMed | Dobos, L.

Az emlőrák kockázatának felmérése

Vajon megalapozott ez a félelem? Ha a 30-as éveiben jár, az emlőrák kialakulásának esélye 1 a 229-ből, a 40-es években a kockázat 1 a 68-ból, az 50-es életévekben 1 a 37-ből, és a 60-as években 1 a 26-ból. Ezek a számok valójában meg kell, hogy nyugtassák, mert segítenek jobban megérteni, hogy ha például egy tanulmány 20 százalékos kockázatnövekedésről ír, az azt jelenti, hogy ha ön 45 éves, annak a valószínűsége, hogy rákos lesz, 68 nőből 1-ről 1,2-re nőtt. Ha Önnél a kockázat megkétszereződött, az még mindig azt jelenti, hogy 68-ból 2, ami azért nem annyira félelmetes, mint első hallásra.

Az emlőrák kockázata magasabb azok körében, akiknek az anyja, nagynénje, nővére vagy nagyanyja 50 éves kora előtt emlőrákos lett. Ha csak az anyjának vagy nővérének volt emlőrákja, az ön kockázata megkétszereződik. Ha két érintett első fokú rokona is van, a kockázata az átlag 5-szöröse.

A probléma általában egy vagy két gén (BRCA1 és BRCA2) örökletes mutációja. Ezek a gének normális esetben az rendellenes sejtszaporodást kordában tartó proteinek termelésével védenek az emlőrák ellen. Azoknál a nőknél, akiknél a mutáció van jelen, az emlőrák kialakulásának kockázata 80 százalékra is felmehet (szemben az átlagos népesség 13 százalékos kockázatával).

Ez az állapot mégis az összes emlőrákoknak mintegy 5-10 százalékáért felelős csupán. Mindent egybevetve, az emlőrákos nők 20-30 százalékának a családjában fordult elő korábban a betegség.

A maradék 70 százalék számára már nehezebb meghatározni a kockázatokat. Van néhány olyan tényező – az étrend, a hízás, az alkoholfogyasztás –, amelyek megemelhetik a szervezet ösztrogénszintjét, ez a hormon táplálja a legtöbb emlőrákot. Szerencsére igen sok mindent tehetünk nap mint nap, hogy megfékezzük a túlzott ösztrogéntermelést, és védjük az emlőnket. Dr. Debbie Saslow, az American Cancer Society emlő- és nőgyógyászati részlegének igazgatója szerint a tudósok nem használják szívesen a „megelőzés” szót (inkább a „kockázatcsökkentés”-t), így az alábbiakban 10 olyan lépést közünk, amelyek a legújabb kutatások szerint csökkentik az emlőrák kialakulásának kockázatát.
Hogyan lehet csökkenteni az emlőrák kockázatát?

Mozogjon

Hetente öt alkalommal legalább 30 percen át végezzen olyan edzést, amelytől megizzad. A fizikai terhelés csökkenti a szervezet ösztrogénszintjét, ezáltal csökkenti az emlőrák kockázatát, mondja dr. Saslow. Egy kísérletben a kutatók megkérdeztek 1550 (40-85 éves) nőt, végeztek-e olyan testedzést, amely eléggé élénk volt ahhoz, hogy megizzadjanak, és milyen gyakran végezték ezt a felmérés alatt, illetve egész felnőttkoruk folyamán.

A legaktívabb nőknél fele akkora volt a valószínűsége az emlőrák kialakulásának, mint azoknál, akik nem végeztek megerőltető edzést vagy testmozgást. Még akkor sem késő elkezdeni, ha ön a középiskolai testnevelés-óra óta nem volt valami aktív. Napi 30 perces élénk ütemű séta hetente öt alkalommal 18 százalékkal csökkentheti az emlőrák kockázatát, tudható meg egy a közelmúltban elvégzett kísérletből, amelyben 74 ezer, 50-79 éves nő vett részt.

Tartsa meg egészséges testsúlyát

Az American Cancer Society nemrégiben elvégzett kísérletében több mint 62 ezer nő vett részt. A kutatók megállapították, hogy minél többet hízik egy nő 18 éves kora után, annál nagyobb a kockázata, hogy a posztmenopauza korában emlőrákos lesz. Azok, akik felnőtt korukban több mint 30 kilogrammot híztak, megduplázták a kockázatot. A pluszkilók nagy valószínűséggel fokozzák az ösztrogéntermelést, ami elősegítheti az emlőrák kialakulását.

Ha azonban Ön a serdülőkora óta hízott, akkor se essen kétségbe. Egy tanulmány szerint, míg azoknál a nőknél, akik túlsúlyosak és inaktívak, kétszeres az emlőrák kockázata azokénak, akik soványak és aktívak, önmagában az, ha valaki kövérebb, nem növeli a kockázatot, ha az illető rendszeresen végez testmozgást.

Figyeljen oda a „jó zsírok” fogyasztására

Korlátozza a többszörösen telítetlen zsírok (kukorica, pórsáfrány és napraforgó), valamint a húsban és a tejtermékekben található telített zsírok fogyasztását, mindkettő magas szintje az emlőrákhoz köthető. Válasszon inkább egyszeresen telítetlen zsírsavakat, mint például az olívaolaj.

Egy Svédországban 6 éven át, több mint 61 ezer 40-76 éves nő bevonásával lefolytatott kísérlet szerint minden 10 elfogyasztott gramm egyszeresen teltetlen zsír után az emlőrák kockázata 45 százalékkal csökken. Másfelől viszont minden 5 gramm többszörösen telítetlen zsír elfogyasztása 69 százalékkal növeli az emlőrák kockázatát. Ezek az adatok magyarázatul szolgálnak arra, miért ritka az emlőrák Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban. Bár ezekben az országokban a napi összkalória 42 százalékát a zsírok teszik ki, a legtöbbet olívaolaj formájában fogyasztják.

Zöldség és gyümölcs mindenek felett

A karotenoid nevű pigmentek hatékonyan védenek a rák ellen, egy sor gyümölcsben és zöldségben megtalálhatók. A New York-i egyetem kutatói 270 emlőrákos nő vérmintáját hasonlították össze 270 egészséges nőével, és megállapították, hogy azoknál a nőknél, akiknél az össz-karotenoidszint a legalacsonyabb volt, kétszeres volt az emlőrák kockázata azokhoz képest, akiknél a legmagasabb szinteket mérték. Törekedjék arra, hogy naponta 5-9 alkalommal fél-egycsészényi gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasszon, különösen répát, paradicsomot, görögdinnyét és spenótot.

Ismerkedjen meg a szójával, és tanulja meg szeretni

Az ázsiai nőknél a nyugati nőkhöz képest az egyötöde az emlőrák előfordulása, és a tudósok szerint ez a szójában gazdag étrendnek is betudható. Egy japán kísérlet eredménye szerint minél több erjesztett szójababból készült mizolevest fogyaszt egy nő, annál alacsonyabb az emlőrák kockázata. Azok, akik naponta három vagy annál több tányérral ettek, a felére csökkentették a kockázatot azokhoz képest, akik napi egynél kevesebbet.

A szójából készült ételek fitoösztrogéneket tartalmaznak, ezek a szervezetben gyenge ösztrogénként hatnak, és oly módon védenek az emlőrák ellen, hogy az emlő szöveteiben az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódva meggátolják a rákkeltő ösztrogén hatását. Fogyasszon napi 1-2 adag szójaételt, egy csésze szójatejet vagy tofut, esetleg szójadiót.

Lenmaggal ízesítse az ételeket

Ez a dióhoz hasonló ízű mag gazdag omega-3 zsírsavakban, amelyek, azon kívül, hogy védenek a szívbetegségek ellen, csökkentik valamennyi rákfajta kialakulásának kockázatát. A lenmag lignanokat is tartalmaz, ezek a vegyületek csökkentik az ösztrogén működését.

Kísérletekkel kimutatták, hogy patkányoknál a lignanoktól zsugorodnak az emlődaganatok. Adjon a reggeli müzlihez lenmagot, keverje krémekbe, használjon a salátdresszinghez lenmag-olajat, javasolja dr. Christine Horner emlőrák-sebész, az emlőrák kialakulását elősegítő szokásokról írt könyv (Waking the Warrior Goddess) szerzője.

Korlátozza az alkoholfogyasztást

Már napi 1-2 ital is emelheti a kockázatot, mert az alkoholfogyasztás magasabb rákkeltő ösztrogénszinttel hozható kapcsolatba. Ha azonban néha-néha iszik egy pohárka Chardonnay-t, vegyen be napi 400 mikrogramm folsavat (ennyi található a legtöbb multivitaminban, és folátot tartalmaznak a gyümölcsök és a zöldségek is).

Bár a folsav szedése még nem ok arra, hogy nyugodtan alkoholizáljon, a Mayo Clinic kutatói megállapították, hogy azoknak a nőknek, akiknek a legkevesebb folát jut a szervezetükbe, és akár csak kevés alkoholt fogyasztanak is naponta, 59 százalékkal megnő az emlőrák kockázata, de a mérsékelt ivóknál a sok folát fogyasztása közömbösíti a fokozott kockázatot. Nem világos, hogyan csökkenti az emlőrák kockázatát a folát, de a szakemberek egyetértenek abban, hogy a legtöbb ember szervezetébe nem jut elegendő.
Szoptasson!

A szoptatás nemcsak a gyermeknek válik előnyére, de az anyánál elnyomja az ovulációt, és az ösztrogéntermelést. A kutatók összehasonlították a fejlett és fejlődő országokban élő nőknél a születési arányszámokat és a szoptatási szokásokat, és kiszámították, hogy a fejlett országokban a felére lehetne csökkenteni az emlőrák kockázatát, ha a nőnek annyi gyerekük lenne, és annyi ideig szoptatnák őket, mint a fejlődő országok asszonyai (gyermekenként 30 hónap). Egyedül a szoptatás kétharmaddal csökkenti az emlőrák kockázatát. A kutatók azt is megállapították, hogy minden év szoptatás 4 százalékkal csökkenti a kockázatot.

Nyomja el a cigarettát

Minél fiatalabb egy lány, amikor először rágyújt, annál nagyobbak az esélyei annak, hogy a menopauza előtt emlőrákos lesz.

Más kísérletek eredményei szerint azok a nők, akiknek a családjában már előfordult emlő- vagy petefészekrák, növelhetik a megbetegedés kockázatát, ha rágyújtanak, és hogy a dohányosoknak (akár a múltban dohányoztak, akár a jelenben), akik emlőrákosok lesznek, kétszer akkora esélyük van arra, hogy a betegség agresszív formát ölt, amelynek kialakulása és terjedése nem függ az ösztrogéntől.

A California Environmental Protection Agency egy a közelmúltban készült jelentése szerint a másodlagos füst, különösen fiatal nőknél, az egyik lehetséges oka az emlőráknak.

Kerülje a szükségtelen antibiotikumokat

Legközelebb, ha köhög vagy náthás, ne keersse fel automatikusan orvosát a receptért. Újabb bizonyítékok vannak rá, hogy minél gyakrabban szed valaki antibiotikumokat, annál magasabb az emlőrák kockázata.

Egy több mint 10 ezer nő bevonásával készült kísérlet szerint azok, akik átlagosan 17 év alatt összesen több mint 500 napon át (ez mintegy 25 receptnek felel meg) antibiotikumokat szedtek, megkétszerezik az emlőrák kockázatát azokkal szemben, akik soha nem szedtek ilyen gyógyszert.

A kutatók azonban felhívják a figyelmet arra, hogy más tényezők, például egy betegség, legyengült immunrendszer vagy a hormonális egyensúly felborulása is okozhatja a kockázat növekedését.

Szedjen-e gyógyszert a rák megelőzésére?

Megelőző gyógyszerek

Míg az olyan gyógyszerek, mint a tamoxifen – jelenleg az emlőrák előfordulásának csökkentésére az FDA által törzskönyvezett egyetlen gyógyszer – sok emlőrák-túlélőnek segítettek a betegség kiújulását megakadályozni, a kutatók nagy figyelemmel kísérik, hogy ugyanezek a gyógyszerek előnyösek-e az egészséges, ám magas kockázati csoportba tartozó nők számára.

A tamoxifen azáltal, hogy az emlő sejtjeinek receptoraihoz kapcsolódik, kizárja a rák kialakulását elősegítő természetes ösztrogént. A National Cancer Institute egy tanulmánya kimutatta, hogy az életkoruk, családi előzményeik vagy korábbi, rákmegelőző állapotuk miatt magas kockázati csoportba tartozóknál akár 44 százalékkal is csökkentheti a rizikót. A leggyakoribb mellékhatások a hőhullámok, de a tamoxifen szedésével fennáll a méhrák, stroke és a tüdőben kialakuló vérrögök bizonyos kockázata.

Az aromatáz inhibitorok, az emlőrákos betegek kezelésére már alkalmazott újabb alternatívaként egy olyan enzim működését gátolják, amelyre a szervezetnek az ösztrogén termeléséhez van szüksége, így csökkentve a szervezet által előállított hormon mennyiségét. Mellékhatásai közé tartoznak a hőhullámok, az émelygés, az ízületi és izomfájdalmak.

Az Egyesült Államok és Kanada kutatói jelenleg toboroznak 4500 egészséges, a posztmenopauza korában levő nőt egy 5 éves kísérletben való részvételre, hogy kiderítsék, az aromatáz inhibitorokkal a magas kockázati csoportba tartozóknál megelőzhető-e az emlőrák. Az előzetes számítások alapján a kutatók kétharmados kockázatcsökkenést várnak.

Egy másik potenciális szer a megelőzésre a csontritkulás ellen alkalmazott raloxifen (Evista néven kerül forgalomba). A gyógyszer csontépítő hatását vizsgáló nagyszabású kísérlet során a kutatók azt tapasztalták, hogy az Evista 76 százalékkal csökkentheti az emlőrák kockázatát. A szert jelenleg tesztelik a tamoxifennel való összehasonlításban az emlőrák tekintetében magas kockázatú, posztmenopauzás nők körében. Az első eredményeket jövő nyárra várják.

Használ-e az aszpirin??

2004-ben lefolytattak egy kísérletet 3 ezer nő részvételével, és megállapították, hogy az aszpirin rendszeres szedése az ösztrogénérzékeny emlőrák rizikóját közel 30 százalékkal csökkentheti. A kutatók azt gyanították, hogy az aszpirin csökkenti az aromatáz termelését, ami viszont elnyomja az ösztrogéntermelést. Ugyanebben a kísérletben megvizsgálták az ibuprofent is, de azt tapasztalták, hogy az aszpirinnak sokkal erősebb a védő hatása.

Egy évvel korábban egy 81 ezer, 50-79 éves nő bevonásával lefolytatott kísérlet eredményei szerint az aszpirint és ibuprofent szedőknél a nem szedőkhöz képest 21 százalékkal csökkent az emlőrák kockázata.

Ezek és más eredmények alapján az orvosok óvatos optimizmusuknak adtak hangot, miszerint az aszpirin szedése védelmet nyújthat a nők számára mind az emlőrák, mind a szívbetegség ellen. Az idén azonban egy több mint 114 ezer nő részvételével Kaliforniában végzett kísérlet szerint azoknál a nőknél, akik 5 vagy annál több évig naponta szedtek aszpirint, 81 százalékkal nagyobb volt az ösztrogén-negatív emlőrák kialakulásának kockázata, ez a rákfajta agresszívabb és nehezebben kezelhető lehet, mint az ösztrogénfüggő típus.

A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik 5 évig vagy annál hosszabb ideig ibuprofent szedtek, mintegy 50 százalékkal volt magasabb mindkét típusú emlőrák rizikója.

Még a szakértők sem tudják, mit kezdjenek az egymásnak ellentmondó eredményekkel. – Ha kimondjuk, ez vagy az kockázatos, előkerül egy tanulmány, amely kimutatja, hogy nem az – mondja dr. Rubie Senie, a New York-i Columbia University School of Public Health emlőrák-kutatója, epidemiológus professzor. Egy randomizált kísérlet esetleg jobban megvilágítaná ezeket a megfigyelésen alapuló tanulmányokat. Addig, ha időnkénti fájdalomcsillapításhoz szüksége van ezekre a gyógyszerekre, ne aggódjék, szedje őket nyugodtan.

Ne halogassa az emlőszűrést

Az American Cancer Society ajánlása szerint 40 éves kortól kezdve a nőknek mindkét mellükről évente egyszer 2-2 röntgenfelvételt kell készíttetniük. Bár a rutinszűréssel nem előzhető meg az emlőrák, ha idejében felismerik, az növeli a sikeres kezelés valószínűségét.
emlőrák, kockázat, megelőzés

2012-08-27 03:13:51

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop