Hirdetés

Új eljárás emlőrákban

Az emlődaganat esetében a szövetek kiterjedtebb eltávolítása felére csökkenti a veszélyét annak, hogy az esetleg hátramaradó rákos sejtek miatt a beteg később újabb műtétre szorul - számoltak be eredményeikről a Yale Egyetem kutatói az Amerikai Onkológiai Társaság chicagói kongresszusán.

emlőrák, emlődaganat, tumor, kiújulás |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


Évente több mint 230 ezer friss emlőrákos esetet diagnosztizálnak az Egyesült Államokban, a betegek túlnyomó többségét megműtik. A emlőrák kezdeti stádiumaiban lévő betegeknél általában csupán a csomót távolítják el, nem pedig az egész mellet.

Az esetek 20-40 százalékában, egyesek szerint a betegek felénél a tumort környező szövetekben is lehetnek rákos sejtek, ami a daganat kiújulásához vezet, és újabb műtétet kell végezni - írták a kutatók a New England Journal of Medicine online kiadásában megjelent tanulmányukban.

Az eltávolított daganat helyén képződő üreg körüli szövet vékony rétegének kimetszésével 50 százalékkal csökkenthető a második műtét valószínűsége.

Az eljárást 235 emlőrákos betegnél alkalmazták, akiket először a szokásos módon műtöttek meg, majd miközben a betegek még a műtőben tartózkodtak, a sebészek felnyitották a borítékot, amelyből megtudták, hogy miként járjanak el a továbbiakban.

Véletlenszerű kiválasztással körülbelül a betegek felénél metszettek ki pótlólag egy vékony réteget az egészséges szövetből. Közülük minden tizedeknél volt szükség később újabb műtétre, míg a szokásos eljárással kezelt betegeknél ez az arány 21 százalék volt.
A kutatás eredménye megváltoztathatja az onkológiai gyakorlatot.

emlőrák, emlődaganat, tumor, kiújulás

2015-06-02 23:30:22

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop