Hirdetés

A szoptatás csökkenti a petefészekrák kialakulásának kockázatát

A legalább 12 hónapon át szoptató nők esetében jelentősen alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának kockázata - derült ki egy új tanulmányból.

szoptatás, petefészekrák |

MTI Hírek10

Az ausztrál Curtin Egyetem szakembereinek tanulmánya tovább bővítette a szoptatás édesanyákra gyakorolt jótékony hatásaival kapcsolatos ismereteket. A kutatók a dél-kínai Kanton egyik kórházában 493, petefészekrákkal diagnosztizált nő és a kontrollcsoportot képező 472 páciens adatait vetették össze, azt vizsgálva, hogy az egyes résztvevők hány hónapig és hány gyermeket szoptattak.

Colin Binns, az egyetem egészségügyi professzora szerint azért esett a választás Kínára, mert a magas népességszámból adódóan ott több petefészekrákos esetet volt alkalmuk megvizsgálni.
"Mindazonáltal a kelet-ázsiai országban előforduló petefészekrákos esetek alacsony aránya azt sugallja, hogy olyan tényezők játszanak közre a betegség előfordulásának visszaszorításában, amelyeket éppen vizsgálni akartunk - mondta a szakember. - Emellett azzal is tisztában voltunk, hogy a kínai nők hosszabb ideig szoptatnak, mint a nyugaton élő társaik."

A tanulmány szerint mivel a szoptatás gyakran késlelteti az ovulációt, ezért a húsz hónapig való szoptatással 50 százalékkal csökkenthető a petefészekrák kialakulásának kockázata, és ez az időintervallum ugyanilyen kedvező hatással bír egyszerre több gyermek táplálása esetén is - húzta alá Binns. Mint hozzátette, az eredmények fényében az tanácsolható a kismamáknak, hogy legalább 12 hónapig szoptassák gyermeküket a petefészekrák kockázatának mérséklésére.

szoptatás, petefészekrák

2013-01-31 23:06:58

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop