Hirdetés

Tüntettek Brazília nagyvárosaiban az abortusz teljes betiltása ellen

Több ezren tüntettek az abortusz teljes betiltása ellen Brazília legalább tizennégy nagyvárosában - jelentette az UOL brazil hírportál hétfőn.

abortusz, Brazília, terhességmegszakítás |

MTI Hírek13 | MTI

Az egyik legnagyobb megmozdulás Sao Paulóban volt, ott mintegy 3500 ember vonult az utcára tiltakozni az ellen, hogy a már így is bűncselekményként kezelt terhességmegszakítást teljesen, a kivételes eseteket is beleszámítva betiltsák. Brazíliában ugyanis csak három esetben engedélyezett az abortusz: ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a magzatban anencefáliát (az agy kialakulásának részleges vagy teljes hiányát) diagnosztizálták, vagy ha a terhességet nemi erőszak okozta.

A brazil törvényhozás alsóháza november 8-án hagyott jóvá egy törvénymódosítást, amely az élet védelmének szükségéről szól. A módosítás azonban leszögezi, hogy az élet nem a születéskor, hanem a fogantatáskor kezdődik. Ennek értelmében az abortusz nemcsak törvény-, de alkotmányellenesnek is minősülne.

A módosítás életbe lépéséhez a tervezetet a parlament mindkét házának jóvá kell hagynia, az elnöknek pedig aláírásával kell szentesítenie.

Rio de Janeiroban mintegy 300 tüntető, többségükben nők fejezték ki ellenvéleményüket a tiltásról. A TASZSZ jelentése szerint kisebb összecsapásokra is sor került a tiltakozók és a rendőrség között, a rendfenntartók könnygázt vetettek be a zavargás felszámolására.

abortusz, Brazília, terhességmegszakítás

2017-11-14 23:35:49

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop