Hirdetés

Felesleges 3 embriót beültetni a lombikbébi-eljárásnál

A brit termékenységi kezelések eredményének áttekintése azt mutatja, hogy nem született nagyobb eséllyel gyereke azoknak a nőknek, akiknek három vagy több megtermékenyített embriót ültettek be azokhoz képest, akiknek csak kettőt.

meddőség, mesterséges megtermékenyítés, IVF, embrió beültetés |

MTI Hírek 2012 ;9

A kettőnél több embrió visszahelyezése azért sem ajánlott, mert emeli a háromszoros ikerterhességek kockázatát - hangsúlyozták a The Lancet című orvosi folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzői.

A mesterséges, in-vitro megtermékenyítés, vagyis az IVF-módszer szabályozása országonként jelentősen eltér. Számos nyugat-európai országban csupán egy embrió beültetését ajánlják a 37 év alatti nőknél, legfeljebb két embrió beültetését 37 és 40 éves kor között, a 40 év feletti nőknél pedig sokszor három a visszahelyezhető embriók maximális száma.

Ennél lazább a szabályozás az Egyesült Államokban, és az ajánlások is kevésbé szigorúak. A híressé vált Nadya Suleman nyolcas ikrei például 12 embrió beültetése után jöttek a világra 2009-ben.

A most közzétett tanulmány szerzői - Scott Nelson, a Glasgow-i Egyetem és Debbie Lawlor, a Bristoli Egyetem kutatója - 124 ezer IVF-ciklus adatait elemezték, amelyeket 2003 és 2007 között Nagy-Britanniában hajtottak végre. A beavatkozások összesen 33 500 élveszületést eredményeztek, a kezelt nők 18 és 50 év között voltak.

Adataik szerint a 40 évnél fiatalabb nőknél, akiknek két embriót ültettek be, a szülési arány átlagosan 33 százalék volt. Három embrióval ez az arány 25 százalékra csökkent, noha ennek pontos okát nem találták a kutatók. Nelson mindazonáltal úgy véli, a többszörös terhességek miatti nagyobb vetélési kockázat lehet a magyarázat.

A 40 évnél idősebb nőknél 13 százalék volt a kezelések utáni szülési arány függetlenül attól, hogy két vagy három embriót ültettek be.

Nagy-Britanniában a szigorú szabályozás következtében 2010-ben az összes lombikbébi-eljárás közül csak 4 százalékban ültettek be három embriót, 65 százalékban kettőt, 31 százalékban pedig egyetlen embriót ültettek be. Az Egyesült Államok 2009-es adatai szerint a beültetések 23 százalékánál használtak három embriót, 12 százalékánál négy-hét embriót, sőt sok esetben még ennél is többet, az IVF-eljárások 52 százalékban két, 14 százalékban egy embriót ültettek be.
meddőség, mesterséges megtermékenyítés, IVF, embrió beültetés

2012-01-12 21:19:17

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop