Hirdetés

Négy svéd nő újonnan kapott méhébe ültettek be embriót

Embriót ültettek be méhátültetésen átesett négy svéd nő méhébe, hogy az új eljárással teherbe eshessenek - jelentette be a kutatást vezető svéd orvos hétfőn.

méh, transzplantáció, meddőség |

MTI Hírek11

Svédországban kilenc nő testébe ültettek be rokon donoroktól kapott méhet 2012 óta. Az úttörő kutatás során azt tesztelik, lehetséges-e a méh transzplantációja, és szülhet-e így a nő saját gyermeket.

Az átültetés előtt a nők saját petesejtjét termékenyítették meg IFV-technikával (in vitro fertilization), azaz méhen kívüli mesterséges megtermékenyítéssel.

Mats Brannstrom, a Göteborgi Egyetem szülész-nőgyógyász professzora, a kutatás vezetője elmondta: négy nő méhébe már beültették az embriókat, és folytatják a többi pácienssel, amint ők is készen állnak az eljárásra.

Arról nem beszélt, várandós-e a négy nő valamelyike. A kilenc páciens közül kettőnek szövődmények miatt már el kellett távolítani a beültetett méhet. Szakember úgy vélte, a hét nő közül háromnak vagy négynek sikerülhet a gyermekszülés.

"Egy vagy két nő talán várandós lesz és esetleg elvetélhet, és lesz egy-kettő, akinek nem sikerül a teherbeesés" - magyarázta Brannstrom.

Akik várandósak lesznek, azok kis adagban olyan gyógyszereket kapnak, amelyek megakadályozzák, hogy szervezetük kivesse a beültetett méhet. Veszélyeztetett terhesként fogják gondozni őket. A kutató elmondta: egyes páciensek az édesanyjuk méhét kapták meg, és az idősebb szervnél nagyobb a szövődmények kockázata.

Az átültetés azokon a nőkön segít, akiknek rákos daganat miatt kellett eltávolítani a méhét, vagy akik anélkül születtek. Ezzel a rendellenességgel 4500 kislány közül egy jön világra.

Brannstrom hangsúlyozta: legfeljebb két terhesség után a beültetett méhet eltávolítják. Állatkísérleteik eredményei alapján optimista, ám semmit sem tudnak garantálni - tette hozzá.
méh, transzplantáció, meddőség

2014-03-04 04:00:25

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop