A fej-nyaki daganatok kezelése és a megelőzés lehetőségei

A fej-nyaki tumorok kezelésében csakúgy, mint a többi rosszindulatú daganat esetében teljes gyógyulás akkor érhető el, ha a kóros elváltozás teljes egészében műtétileg eltávolítható.

| Gyógy-ír   Kisalföld | Mátrainé Laszip, I.

Korrekt műtét azonban csak korai stádiumú daganatok esetében végezhető. Sajnos a betegek nagy része igen előrehaladott stádiumban kerül orvoshoz. Válogatott esetekben lehetőség van arra, hogy előzetes sugárkezeléssel a daganatot megkisebbítsük, így a műtét feltételeit kedvezőbbé tegyük.

A műtét során sok esetben nemcsak az elsődleges daganatot távolítják el, hanem a nyaki nyirokcsomók nagy részét is, hogy a daganatból a nyirokutakon szóródó daganatsejtek is kikerüljenek a szervezetből.

Ezek a műtétek a betegek számára igen nagy megterhelést jelentenek nemcsak fizikailag, de lelkileg is. Sokszor válik szükségessé a gége eltávolítása, ilyenkor a nyakon egy úgynevezett tracheostomát készítenek, amelyen keresztül a légzés akadálytalan ugyan, de a későbbiekben a beteg beszélni csak speciális technikával, esetleg készülékkel lesz képes. Ez a legtöbb ember számára súlyos lelki megrázkódtatás, sokan emiatt nem is vállalkoznak a műtétre abban az esetben sem, ha betegségük így gyógyítható lenne.

Következő lépés a sugárkezelés, amelyet alkalmazhatunk a műtét előtt az operáció feltételeinek javítása céljából, de nem műthető esetekben is sokszor elérhető a betegség teljes visszafejlődése. Történhet "külső" sugárkezelés és "tűzdelés" formájában, szükség esetén ezek kombinációjával.

Előbbi esetben kobaltágyú vagy nagy energiájú gyorsító segítségével kívülről juttatunk be daganatot pusztító ionizáló sugárzást a beteg területre, a tűzdelés során pedig magába a daganatba tűzünk sugárzást kibocsátó kobalt 60 izotópot tartalmazó tűket, de az utóbbi időben még meghatározott módon igen vékony csöveket vezetünk a beteg területbe, melyekbe kívülről juttatjuk a sugárzó anyagot, mely ilyenkor csupán magát a daganatot fogja besugarazni, így a környező ép szövetek károsodása lényegesen csökkenthető. Ezzel a módszerrel igen jól kezelhetők például a nyelv és a szájfenék tumorai.

Ha teljes gyógyulásra már nincs is mód, a sugárkezelés - sok esetben gyógyszeres kezeléssel kiegészítve - hosszú ideig gátolja a daganat további növekedését, csökkentheti a beteg fájdalmait, javíthatja az élet minőségét.

Természetesen a sugárkezelés során is felléphetnek kellemetlen mellékhatások, amelyek elsősorban a besugárzott nyálkahártya és bőrterület gyulladása következtében alakulnak ki. Leggyakrabban az égető érzés a szájüregben, nyelési fájdalommal, az ízérzés zavarával, esetleg gombás fetőzéssel súlyosbítva. A későbbiekben pedig szájszárazság és az állcsontok krónikus gyulladása maradhat vissza.

A besugárzott területen a bőr kipirul, esetleg lehámlik, a szőrnövekedés véglegesen megszűnik. A mellékhatások többnyire ámenetiek. Szerencsére ma már lehetőségünk van arra, hogy ezeket elviselhetővé tegyük, és speciális tápszerekkel pótoljuk a táplálkozási nehezítettség okozta tápanyag- és vitaminhiányt.

Gyógyszeres kezelést alkalmazhatunk a műtét előtt a tumor megkisebbítésének céljából, az előrehaladott volta miatt nem operálható betegségnél sugárkezeléssel kombinálva, és abban az esetben, amikor távoli áttét vagy a sugárkezelést követően daganatkiújulás jelentkezik.

Sajnos az ilyenkor alkalmazott gyógyszerek mellékhatásai igen megterhelőek lehetnek, ezért a betegnek megfelelő fizikai állapotban kell lennie ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a citosztatikumok adását.

Mellékhatásként leggyakrabban hányingerrel, hányással, a vérképzés károsodásával kell számolnunk, ezért az ilyen infúziós kezelést megfelelő szoros kontroll mellett, onkológiai osztályon szabad csak alkalmazni.

Sok estben a gyógyítás legfőbb akadálya a beteg igen rossz fizikai állapota, gyakran alultápláltsága, hiszen a száj-garatűri daganatok eleinte fájdalmatlanok lehetnek ugyan, de növekedésük során előbb nyelési fájdalmat, majd akár teljes táplálkozási képtelenséget is okozhatnak.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy ezek között a betegek között amúgy is sok az alkoholista, leromlott fizikumú, vitaminhiányban szenvedő, aki félelemből, esetleg nemtörődömségből csak akkor fordul orvoshoz, amikor a daganat már komoly panaszokat okoz, rögtön nyilvánvaló, hogy miért olyan szerények a fej-nyaki daganatok gyógyítása során elérhető eredmények.

A fej-nyaki daganatok nagy része megfelelő életmóddal megelőzhető lenne. A tömény italok rendszeres fogyasztása, az alkoholizmus, a dohányzás, a szájhigiéné sokszor teljes hiánya, a nem megfelelő táplálkozás, az elhanyagolt, letöredezett fogak mind elősegítik ezeknek a rákoknak a kialakulását. A legutóbbi felmérések szerint a száj-garatűri rákok 75 százalékában kimutatható a dohányzás kóroki szerepe.

A rendszeres fogmosás, a legalább évenkénti fogorvosi kontroll nemcsak a mindennapok kultúrájához tartozik hozzá, de igen fontos a száj-garatüregi rákok megelőzésében, korai felismerésében is.

| onkológia, daganat, rák, fej-nyak régió
2019-07-18 13:45:19

Web Design & Development Prowebshop