Dr. Tóth Emese

orvos-szexológus

| Orvosok   InforMed
Kérdések és válaszok

Az orvosi munka nem állhat le azzal, hogy sikerült segíteni a megjelenteknek, mert ennél sokkal többen vágynak a jobb életre. Az egészségről és a szexről minden embernek eleget kell tudnia és ezt időben kell megszereznie. Minden tudás, ami késve érkezik, időveszteség az értelmes és élvezetes életből.

A szexológiában és az internetes tanácsadásban úttörő munkát végzünk munkatársaimmal. A médiában 2000 óta folyamatosan orvosszakértőként, az interneten karitatív tanácsadóként is dolgozom. 2002-ben robbantunk be a máig példanélküli OrgazmusSzerviz Klinikával, ahol a világon először alkalmaztuk a gyógyszermentes “Orvosi Gyakorlati Szexológia“ nevű kutatási eredményeinket, melyek alapján sikerrel gyógyítottunk férfiakat és nőket. 2006 végén megjelent szexológai ismeretterjesztő és tanácsadó könyvem, amelyben a Klinika műhelytitkait és eredményességét is bemutatjuk. Az utóbbi 2 évben orvosi online-tanácsadó és adult tartalmú, szexológiai weboldalaink befejezésén és eddigi tudásunk rendszerbe foglalásán dolgoztam.

Minden eddigi munkám azt igazolja, hogy a szexualitás pontosan olyan terület és ugyanaz érvényes rá, mint minden más témára: Ahhoz, hogy időben sikerüljön megszerezni gyakorlatát és megérteni valódi jelentőségét, mindenkinek kísérletezni és tapasztalni érdemes.

Elérhetőségeink:
info@eos.hu
+361/457-0090
+3630/415-2913
Rendelés: Budapest 12, Normafa Hotel, Eötvös út 52-54.
Rendelési idők: 09:00-17:00
Bejelentkezés: telefonon vagy e-mailben.

Szolgáltató egészségügyi weboldalaink:
1. eredeti, adult orvosszexológiai fotó-videó-szöveges tartalmak: www.orgazmusszerviz.hu; www.drtothemese.hu; www.orgasmservice.com
2. online szexológiai tanácsadó oldal: www.orgasmclinic.com

Szakterületek

  1. Általános orvoslás
  2. Patológia
  3. Oktatás és ismeretterjesztés, vezetőképzés
  4. Stressz-diagnosztia- és kezelés
  5. Szexológia (Kutatás-fejlesztés. Gyógyítás, tanácsadás, felvilágosítás, humánfejlesztés)
  6. Mélyinformatika – komplex információtehcnológiák alkalmazása

Specialitások

  1. Infrathermográfia - egészségügyi állapotfelmérés
  2. Tudományos ismeretterjesztő cikkek írása
  3. Reklám marketing projektek orvosszakértője
  4. Televíziós műsorvezetés és szereplések
  5. Egészségmegőrző és preventív projektek vezetése
  6. Tanácsadói, szakértői tevékenységek

Szakmai háttér
1991                DOTE, általános orvosi diploma
1992-93          DOTE, Patológiai Intézet orvosgyakornoka
1991                IAFP, gyakornok
2006                IAFP, akadémikus

Tudományos kutatások

  1. Infrathermográfia a stressz kimutatásában
  2. Stressz indukálta szexuális szindróma (SISS)
  3. Orvosi Gyakorlati Szexológia kidolgozása(OS)
  4. Online projektek kidolgozása
  5. Online kommunikáció törvényszerűségei

Publikációk, előadások
1.Tudományos-ismeretterjesztő cikkek, szakcikkek, rovatok vezetése, elődások
2. Orgazmus Service könyv
3. Konferenciák

Szexuális zavarok mindig lesznek, alapszintnek számít, hogy ezt tudni kell orvosolni. Ám ennél is érdekesebb a szex, bővebben a kapcsolatok törvényszerűségeinek oktatásával és tudáskincsünk továbbfejlesztésével foglalkoznunk. Ennek határtalan tere van az interneten keresztül is, ahol gyorsan és egyszerűen kapcsolatba léphetünk egymással.

Dr. Tóth Emese

|
2019-11-23 12:21:04

Web Design & Development Prowebshop