Reménykeltő ADHD-teszt

A bostoni Life Sciences Inc. szerint egy második tanulmány eredményei megerősítették azokat a korábbi tapasztalatokat, melyek szerint egyértelmű kémiai rendellenesség található a figyelemhiányos-hiperaktív betegségben (ADHD - attention deficit - hyperactivity disorder) szenvedők agyában. Ez a megfigyelés reménykeltő a betegség diagnosztizálásához szükséges régóta keresett teszt szempontjából.

ADHD, gyermek, figyelemzavar | The New York Times Health News Service   Medincorp | Aoki, N.

Ez a teszt megoldhatná azt a heves vitát, amely akörül zajlik, vajon a Ritalint és a hozzá hasonló gyógyszereket nem írják-e elő túlságosan gyakran a betegség kezelésére, amely egyébként becsült adatok szerint az amerikai iskolás gyerekek mintegy 7, a felnőtteknek pedig 5 százalékát érinti.

A bostoni cég diagnosztikai eljárásáról, az Altropane-ról szóló tanulmány a második az FDA által megkövetelt háromból, ami a törzskönyvezést megelőzi. A cég a teszt utolsó fázisát 3-4 hónapon belül szeretné elkezdeni.

Ha hatásosnak bizonyul, ez lesz a pszichiátriai rendellenesség szűrésének első orvosi tesztje. Bár a PET- és az MRI-vizsgálatokkal már kimutattak az ADHD-betegek agyában kisebb eltéréseket, egyik sem volt elég ígéretes ahhoz, hogy diagnosztikai tesztként alkalmazható legyen.

"Most van először remény egy objektív laboratóriumi tesztre az ADHD mérésére - jelentette ki Russell Barkley, a University of Massachusetts Medical Center kutatója, aki szintén részt vett a tanulmány elkészítésében. - Még mindig igen sok munkánk van vele, de soha ilyen közel még nem jártunk a megoldáshoz."

Jelenleg az ADHD diagnózisának alapja a beteg kórtörténete és pszichológiai tesztjei, ami miatt meglehetős kétes értékű a diagnózis. A betegségben szenvedők hiperaktívak, figyelmetlenek, nem képesek összpontosításra, és impulzívak, amitől a mindennapos tevékenységekre csak nehezen képesek.

Az évek során azonban a betegség egyre jobban a figyelem középpontjába került, mert a bírálók szerint eltúlozzák a diagnózist és a Ritalin felírását. A leghevesebb kritikusok egyenesen a pszichiáterek képzeletében élő betegségről beszélnek.

"A szülők és a szakemberek is aggódnak - mondja dr. Marc Lanser, a Boston Life Sciences alapítója és elnöke. - A társadalomnak megvan a joga, hogy aggódjon, amiért feleslegesen kezelnek felnőtteket és gyerekeket viselkedés-módosító szerekkel."

A nemrégiben befejezett tanulmány megerősíti azt a korábbi kutatási eredményt, hogy az ADHD-ben szenvedő betegeknél az agy egy bizonyos, a dopamin nevű neurotranszmittert felhasználó részében kémiai eltérés mutatkozik, ami tudományos bizonyítékkal támasztja alá a betegség létét, és valószínűleg diagnosztizálja is. A dopamin szabályozza a figyelmet és gátolja az impulzív viselkedést.

A standard teszttel megállapított 20 ADHD-s felnőttnél sokkal több volt a dopamin-transzporter nevű fehérje, mint a 20 nem betegnél.

Az altropane radioaktív úton megjelölt kémiai hatóanyag, ami hozzátapad a dopamin-transzporterekhez, így megjeleníthetők az agyról készült vizsgálati képeken. A diagnosztikai hatóanyagot a Parkinson-betegség diagnosztizálására fejlesztették ki. A Boston Life Sciences, egy kis biotechnikai cég az év folyamán nyújtja be a törzskönyvezési kérelmet.

A Massachusetts General Hospital kutatóinak azonban eszébe jutott, miért ne tanulmányoznák az ADHD esetére is, mivel a Ritalin és hasonló gyógyszerek a dopamin-transzporterek blokkolása révén hatnak. Az 1999. decemberében kiadott első tanulmány eredményei ígéretesek, de tudományos elismerés szemportjából külön kell tanulmányozni őket.

A cégnek egy nagyszabású tanulmányban kell kipróbálnia az Altropane-t, mielőtt biztos lehet abban, hogy a teszt képes a rendellenesség tesztelésére, és elsősorban a leginkább érintetteken, a gyerekeken kell kipróbálni.

A cég először a fiatalokon kívánja az Altropane tesztelését elkezdeni, s csak azután a gyermekeken. Bár a radioaktivitás jelenlegi mértéke is biztonságos, ennek mennyiségét is csökkenteni kívánják.

Az illetékesek bizakodóak az Altropane-re alapozott diagnosztikai eljárás sikerében. A genetikai kutatások is fedeztek fel kapcsolatot a dopamin-transzporter gén és az ADHD-betegek között.

"A kirakós játék darabjai kezdenek összeilleni, ami szerintem teljesen lenyűgöző" - jelentette ki Barkley.

A diagnosztikai eljárás lehet, hogy egy nap majd a kezelésnek is alapjául szolgálhat. Az Altropane-hez hasonló gyógyszer még ez év folyamán klinikai kísérletre kerül, a Parkinson-betegség lehetséges kezelésére. Ha biztonságosnak mutatkozik, a cég az ADHD ellen is alkalmazni kívánja majd.

Megjelent: The Boston Globe

| ADHD, gyermek, figyelemzavar
2002-07-31 18:00:12


Web Design & Development Prowebshop