Hirdetés

A horkoló gyerekek később hiperaktivak lesznek

A kisgyermekkori a horkolás és apnoé előre jelzik a későbbi viselkedészavarokat. A michigani egyetem kutatói folytatták azt a néhány évvel korábban közölt vizsgálatot, mely megállapította, hogy a horkoló gyerekeknek később sokkal gyakrabban lesznek figyelemösszpontosítási problémái és válnak hiperaktívakká, mint nem horkoló társaik.

apnoe, horkolás, ADHD |

InforMed Hírek 2005 ;3   InforMed | Dobos, L.

A mostani tanulmányban a gyerekeket újra megvizsgálták a kutatók. Ugyanazok a gyerekek, akik az eredeti vizsgálatban rendszeresen horkoltak, a nem horkolókkal összehasonlítva négyszer gyakrabban voltak hiperaktívak, vagyis horkolás a korai életszakaszban előre jelezte a négy évvel későbbi viselkedészavarokat.

Hasonlóan viselkedtek azok a gyerekek, akiknél a kimaradó légvétel megzavarja az alvást, és csökkenti a vér oxigénszintjét.

Az eredmények alátámasztják azt a feltételezést, hogy a gyermekkori, kezeletlen alvási és a légzési problémák hiperaktivitáshoz vezethetnek, mert az alvás során fellépő oxigénhiány befolyásolja a nappali viselkedést. A mandulaműtéten átesett gyermekeknél viszont megfigyelték, hogy a jobb alvással a nappali viselkedés is javult.

apnoe, horkolás, ADHD

2005-07-27 12:05:16

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop