Hirdetés

A fiúk agresszivitását a stresszhormon alacsony szintje okozza

A fiúk 7 és 12 éves kora között jelentkező agresszív viselkedését a nyálban levő cortisol nevű stresszhormon alacsony szintjével hozza összefüggésbe egy nemrégiben megjelent tanulmány.

fiúk, viselkedés, agresszió, cortisol, hormon |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Rustad, M.

A dr. Keith McBurnett, a University of Chicago pszichiáter-professzora által vezetett 4 éves tanulmány viselkedési problémákkal küzdő fiúkat vizsgált. A kutatók azt tapasztalták, hogy az állandóan alacsony cortisolszinttel rendelkezők fiatal korban kezdték az antiszociális cselekedeteket.

Ezek a fiúk háromszor annyi agresszív tünetet produkáltak és háromszor annyi alkalommal jellemezték meg őket osztálytársaik gonoszokként és verekedősekként, mint azokat, akiknek a nyálában magasabb vagy ingadozó volt a cortisolszint.

A kutatók négy éven keresztül követtek 38 fiút, akiket rendellenes magatartásuk miatt pszichiátriai klinikára utaltak. A tanulmány második és negyedik évében nyálmintát vettek minden fiútól.

Pszichiátriai kiértékelések valamint a szülőkkel és a nevelőkkel lefolytatott beszélgetések során a kutatók felmérték a gyerekek agresszív viselkedését és megállapítottak bizonyos tüneteket, mint a verekedés kezdeményezése, fegyverhasználat, állat- vagy emberkínzás, lopás és erőszakos szexuális cselekmények.

A tanulmány megállapításai arra utalnak, hogy az ilyen típusú krónikus antiszociális viselkedésnek tartós biológiai komponense van, nem csak a családi vagy környezeti tényezőktől függ.

"Az állandó viselkedészavarokkal küszködő gyerekeknek valószínűleg olyan génjeik vannak, amelyek prediszponálják őket arra, hogy bizonyos hormonokat másképpen termeljenek, vagy hormontermelésük a születés előtt vagy közvetlenül utána változott meg" " jelentette ki McBurnett professzor.

A tanulmányban részt vevő minden egyes gyermeket az osztálytársai is értékeltek. Megkérték őket, hogy minden osztálytársukat sorolják különféle viselkedési kategóriákba, és jelöljenek meg hármat, akiket a leggonoszabbaknak tartanak és akik a legtöbbet verekszenek. A tanulmányt az Archives of General Psychiatry januári száma közli.

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a nyálban mért cortisolszinttel "szoros és fordított összefüggésben van az agresszív viselkedés, az osztálytársak besorolása és az ellenkezés."

Az a 12 fiú, akiknél alacsony volt mindkét esetben a mért cortisonszint, a viselkedési rendellenességek 5,2 tünetét mutatták, szemben azzal a 26 fiúval, akiknél magasabb volt a cortisolszint, ott csupán 1,5 tünet volt jelen. Az alacsony cortisolszinttel rendelkező fiúk több mint egyharmadát nevezték osztálytársaik a "leggonoszabbaknak", szemben a legalább egy fokozattal magasabb cortisolszinttel rendelkezők 10,5 százalékával. A 12 fiúból 11, akiknél tartósan alacsony volt a cortisolszint, 10 éves kora előtt mutatott agresszív szimptómákat, ez a magas cortisolszinttel rendelkezőknél kevesebb, mint a fele volt.

Az egyik mentálhigiénés szakember szerint részletesebb kutatások szükségesek, mielőtt bármilyen konklúziót le lehetne vonni a cortisolszint és az agresszivitás közti összefüggésről.

"Véleményem szerint óvatosan kell bánnunk a lelkesedéssel" " jegyezte meg Elizabeth Kandel Englander, a massachussettsi Bridgewater State College pszichológus-professzora és az "Understanding Violence" (Az erőszak megértése) című könyv szerzője.

"Az agresszió általában nem izolált módon jelentkezik. Rendszerint kognitív vagy egészségügyi vonatkozásai vannak, így ha egy agresszió problémájával küszködő gyermekpopulációt vizsgálunk, akkor más viselkedésbeli problémák is előjönnek " mondja Englander professzor. " Nehéz ezt még fontos kauzális faktorként tekinteni. Az egyetlen módja, hogy megtudjuk, vajon ennek a hormonnak az alacsony szintje fontos-e az agresszivitás megértéséhez az, hogy hosszú távú kísérleteket folytatunk."

Megjelent: Medical PressCorps News Service

fiúk, viselkedés, agresszió, cortisol, hormon

2002-07-31 17:05:54

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop