A gyerekmedencében vidám pancsolás folyik, a gyerekek sikongatnak. Gondtalanul gázolnak a vízben, róják köreiket, sorban állnak a csúszdánál és csónakáznak a matraccal. A fedett medencében elszabadult a pokol. Csak a hatéves Judit nem vesz részt semmiben. A kis elsőosztályos törölközőjébe csavarva kuporog anyja mellett a napozószéken. Judit bátortalan, s mint oly sokszor, most sem segít a rábeszélés. Nem a víztől való félelem az egyetlen, ami gúzsba köti őt. "Judit sohasem volt túl bátor", meséli az anyukája. "Amikor kisebb volt, a játszótéren még a csúszdára sem merészkedett fel, mindig mellettem ült a padon. Legyen az az iskolában vagy születésnapi zsúron, mire ő erőt vesz magán, kisebb örökkévalóság telik el. Nem értem, miért ilyen félős."

FÉLELEM ÉS ÖRÖM EGYÜTT JÁR

A félelem ugyanúgy az élethez tartozik, mint az öröm. Sok szülőt tanácstalanná tesz az a felismerés, hogy a gyerekek is kedvetlenek, bizonytalanok és bátortalanok lehetnek, s hogy nem mindig vidámak és gondtalanok, ahogy azt elvárnánk tőlük. Hiszen semmit nem kívánunk magunknak annyira, minthogy gyermekeink gondtalanul élhessék az életüket. De verejtéktől nedves tenyerű, remegő térdű gyerekekkel már a legkisebbek között is találkozhatunk. Ha még annyira is szeretnék a szülők a félelemtől távol tartani csemetéiket, sokszor bizony tanácstalanok és nem tudják, mit tegyenek. Orvoshoz kell menni, ez a kislánynak rémálmokat okoz, az iskola minden reggel hasfájással indul, és az uszodai fejesugrás is félőssé teheti a gyerekeket. Pedig mindezek az események egytőlegyig az élethez, a valósághoz tartoznak.

A FÉLELEM FONTOS LÉTELEM!

Mindemellett nagyon is fontos, hogy a gyerekek ne csak hősiesen és bátran vegyék az akadályokat. A félelmek nélküli élet illúzió. Heves szívverés nélkül nem megy, s ennek jó oka van. A félelem, mint minden más pozitív és negatív érzelem is, egyszerűen az élethez tartozik. Védelmez, megerősít és szükséges a túléléshez. Aki kicsit visszafogottan fordul az ismeretlen felé, az nem teszi ki magát olyan könnyen annak a veszélynek, hogy vakon belesétál a csapdába. Van, aki szerint a bátorság csak a fantázia hiánya. A rámenősek azonban gyakran nem ismerik fel a kockázatokat. De a félelem nem csak biztonsági háló, amely megvéd bennünket a lezuhanástól. Bármilyen abszurdnak is hangzik, megtanít bennünket arra, hogyan egyensúlyozzunk a kötélen. S akkor a legeredményesebb, ha legyőzése által kitágítjuk korlátainkat.

SZELLEMEK, BOSZORKÁNYOK, GONOSZ ÁLLATOK

A gyermeki borzongás teljesen normális dolog. Tehát nem az a probléma, ha a gyerekek néha bizonytalanok és bátortalanok. A félelmet kell tapasztalniuk ahhoz, hogy az életben megállhassák a helyüket. A kor és a fejlettségi szint szerint a félelemmel teli látomások különböző alakot öltenek.

a Míg a legkisebbek mindentől megborzonganak, ami félelmetesnek tűnik számukra, mint például az árnyékok a falon, sötét bútorok vagy egy lebegő függöny, addig a négyévesek világába bevonulnak a fantáziaalakok: szellemek, gonosz állatok, boszorkányok.

a Iskoláskortól a félelmek még reálisabbá válnak: gyilkosok, emberrablók, szexuális bűntények elkövetői játsszák a főszerepet.

Ehhez járul még az a félelem is, hogy az iskolában helyt kell állni, s hogy összeveszhetnek a velük egykorúakkal. A gyermeki félelmeknek nem kell aggasztania a szülőket, bátorítanak a pszichológusok. Probléma csak akkor alakul ki, ha a gyerekek nem tudják, hogy álljanak ellen szorongásaiknak, s ha csupa-csupa félelemből már egy lépést sem mernek tenni.

"ÖRÖKLŐDIK?"

A szülők gyakran ruházzák át félelmeiket gyerekeikre. Tény, hogy néhány gyerek félénkebb és bátortalanabb, mint többi társa. Kevesebb kockázatot vállal, s csak ritkán bízik meg képességeiben: számára a fa mindig túl magas, a víz túl mély, a szomszéd gyerek túlságosan idegen és a matekdolgozat túl nehéz. Mindemellett egyetlen gyerek sem születik félős nyuszinak. Minden fiú és lány természeténél fogva kíváncsi és kalandra éhes. Fel akarja fedezni a világot. Mégis megtörténhet, hogy némely gyermek később félelmeitől indíttatva csak biztosra szeretne menni. Az ok gyakran a hiányzó tapasztalatban keresendő. A félős gyerekek gyakran nem elégítették ki megfelelően az élményéhségét. Az ember bátorsága és magabiztossága már korán eldőlhet, s gyakran a neveltetés határozza meg öntudatlanul azt az utat, amelyen gyermekeik járni fognak. Pontosan azok a szülők teszik a legrosszabb szolgálatot gyerekeiknek, akik hajlamosak arra, hogy minden félelemtől, erőfeszítéstől és kellemetlenségtől megóvják őket.

A FÉLELMEKKEL SZEMBESÜLNI KELL!

Csak az tanulja meg legyőzni félelmeit, aki konfrontálódik velük! Ha nehéz is elviselniük a szülőknek, néha bele kell engedniük a csemetéket kockázatos helyzetekbe, mert a gyermeki fejlődésben elengedhetetlen lépés, hogy a kicsik kipróbálhassák fizikai képességeiket, s hogy félelmeiket maguk mögött hagyhassák. Ha az a véleményem, hogy valamit nem tudok megoldani, mégis túlteszem magam a problémán, hatalmas lépést teszek előre saját fejlődési folyamatomban. Egy ilyen lépés bizalmat kelt és bátorít az új dolgokkal való szembesülésre. Minden alkalommal, amikor a felfedezési vágy győzedelmeskedik a félelem felett, a gyermek egója és öntudata erőteljes sikerélményben részesül. Aki saját fejlődésében sem elég bátor, megkockáztatja, hogy gyermeke is gyengévé válik, mert nem ismerheti meg saját korlátait, s nem válhat erőssé a félelmeivel szembeni harcban. A félelem ragályos, mint az influenzavírus, s nem ritkán késői következményekkel is jár: hiányzó önbizalom s a kapcsolatoktól való félelem követheti.

Aki a gyerekeket távol tartja a fejlődéssel együtt járó félelmektől, az a félelemtől való félelemre neveli őket: tehetetlenné, függővé és a félelem támadásaival szemben védtelenné. A bátortalan szülő gyermekét is elbizonytalaníthatja. A gyerekek szüleik példáját követve nőnek fel. Ha apa és anya kellemetlen érzéseit túlságosan kimutatja például a pókokkal, az orvosnál tett látogatással vagy idegenekkel szemben, akkor megnő annak a veszélye, hogy a gyerekek átveszik félelmeiket. Csak aki konfrontálódik a félelemmel, tanul meg túljutni rajta.

BÍZTASSUK, BÁTORÍTSUK!

A gyermekeknek bíztatásra van szüksége ahhoz, hogy túlnőhessenek magukon.

A félelemmel és a szorongással szembeni stratégiák a gyerekek számára különösen fontosak. Az életükben szükséges bátorságot először meg kell szerezniük. A saját képességeikbe vetett bizalom akkor fejlődik ki leginkább bennük, ha számíthatnak szüleik empatikus segítségére. Ahelyett, hogy a tétova gyerek útjából minden kihívást és akadályt eltávolítanánk, bíztatással és bátorítással gyengéden segítenünk kell őt abban, hogy félelme tárgyával találkozzon: "Próbáld meg, ha nem megy, majd elkaplak," vagy "Írd csak meg a dolgoza tot, meglátod, sikerülni fog! S ha egyest kapsz, az sem a világ vége."

Összeszorítani a fogakat, s a fenyőfa alatt összegyűlt rokonság előtt elmondani a verset, akkor is, ha közben inunkba száll a bátorság - ez olyan élmény, amely megerősít és önbizalmat ad - elsősorban akkor, ha a szülők bíztatással, bátorítással hozzájárulnak a sikerhez. Ha a szülők kimutatják: "megengedem, hogy kipróbáld az erőidet, ez egyben azt is jelenti, hiszek benned." A gyermekek akkor tudnak igazán túlnőni önmagukon, ha tudják, bízunk bennük. S akkor a félelemnek is vége.

NÉGY FONTOS STRATÉGIA

Mit tehetünk, hogy gyermekünk ne féljen különböző helyzetekben?

• A szülők válása: Időnként hangosan veszekszenek a gyerek előtt? Magyarázzák el neki, hogy normális, ha néha-néha előfordul, hogy apa és anya különböző véleményen vannak. Ha komoly bajról van szó, idejében, korának megfelelően, gyermeki módon beszéljenek a problémáról, anélkül, hogy bárkit is hibáztatnának.
• Sötétség: Ne hagyjuk este egyedül gyerekeinket. Tegyünk egy éjszakai sétát és derítsük fel a környéket. A gyerekszobában mindig égjen egy kis villany.
• Óvoda: Mutassunk érdeklődést: rajzoltatok ma valamit? Babákkal játsszunk el adott helyzeteket.
• Közlekedési baleset: A túlzott gondoskodás további bizonytalansághoz vezet. Gyakoroljunk be fontos közlekedési szabályokat, és engedjük, hogy séta közben a gyerek vezethessen bennünket - ez erősíti az önbizalmát.

FONTOS TUDNI!

A szakemberek szerint a félelem gyökere gyakran abban rejlik, hogy túlságosan is óvják a szülők a csemetét. Az a gyermek, aki állandóan azt tapasztalja, hogy szülei minden kellemetlenségnél, minden kockázatnál és kényelmetlenségnél kiterjesztik rá védelmező szárnyait, tapasztalhatja meg korlátait, s félelmein sem tanul meg úrrá lenni.