Seborrhoeás bőrgyulladás

Nem tekinthető igazán betegségnek, hiszen a legtöbb csecsemőnél kisebb-nagyobb mértékben jelentkezik 4-6 hetes kor körül. Elsősorban az arcon szaporodó számú, változó erősségű kiütések láthatók.

dermatitisz | Legyen egészséges a gyermekünk! 1997 ;   SubRosa Kiadó | Molnár, Z.
Meleg hatására erősebben látszanak, levegőztetéskor kevésbé. Sokszor emlékeztetnek a serdülőkori pattanásokra. Ezzel párhuzamosan meg szokott jelenni a koszmó, ami sárgásszürke felrakódás a hajas fejbőrön, nemritkán a szemöldök bőrén és a homlokon is.

Okai: 1. Hormonális változások. A magzati időszakban igen nagy mennyiségű női nemi hormont kap az anyától a megszülető baba. (Ez az oka például annak is, hogy még a fiú újszülötteknél is előfordul emlőduzzanat, sőt ún. "boszorkánytej"-szivárgás is ezekkel nincs teendő, néhány nap alatt maguktól meg fognak szűnni.) Az első élethetekben fokozatosan bomlanak le, illetve ürülnek ki a szervezetből az anyai hormonok, s emiatt az eddigiekhez képest relatíve megnő a férfi nemi hormonok aránya.

Kicsit hasonló ok van a hátterében, mint a serdülőkori pattanásoknál. Leegyszerűsítve: a fiúk és a lányok egyaránt rendelkeznek női és férfi nemi hormonokkal, csak ezek arányában van különbség. A serdülőkor kezdetén a nemi mirigyek működését, fejlődését serkentő hormon átmenetileg még a lányokban is megnöveli a férfi nemi hormonok szintjét, és ez okozza a szerencsés esetben csak átmeneti, pár hétig tartó bőrjelenséget.

Ugyanakkor fiúknál is előfordulhat a serdülőkorban fájdalmas emlőduzzanat, mely a női hormonok átmeneti magasabb szintjét jelzi. Ilyenkor nincsenek is pattanásaik. Néhány hét után magától elmúlik ez a sokszor alaptalan ijedelmet keltő jelenség.

2. A bő fehérjebevitel. Szinte sohasem látni rossz étvágyú, keveset szopó csecsemőnél, viszont annál gyakrabban a nagyon jól és kiadós mennyiségeket szopó babáknál. Ezért már súlymérés előtt sejtem, amikor a kissé ijedt édesanya panaszkodik a gyermek csúnya arcbőre miatt, hogy szépen, vagy talán túl szépen is gyarapszik a csecsemő.

3. Alkati adottság. Ez utóbbi miatt nem látjuk minden jól evő csecsemőnél.

Mit kell tenni az ilyen csecsemő bőrével? Az esetek túlnyomó többségében az arcával semmit, hiszen a fenti okokból következtetve azért éheztetni, diétáztatni nem illik, és gyakorlatilag csak hormontartalmú (nem veszélytelen) kenőccsel lehetne rendbe hozni a bőrét, de nem érdemes ilyen veszélyeket vállalni, ráadásul magától is meg fog gyógyulni: az alkati adottságon pedig változtatni nem lehet. Nagyon ritkán, amikor szinte több a pattanás, mint az ép felület az arcon, kell csak beavatkozni néhány napos gyógykenőcsös kezeléssel. Ne kísérletezzenek a baba bőrével, többet lehet ártani, mint használni! Bízzák a kezelés megválasztását gyermekorvosukra!

| dermatitisz
2003-01-06 22:11:38
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop