A Richter licenc és forgalmazási megállapodást kötött a Bayer HealthCare-rel

A Richter Gedeon Nyrt. licenc és forgalmazási megállapodást kötött a Bayer HealthCare-rel a német gyógyszercég fogamzásgátló tapaszának értékesítéséről.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden publikált közlemény szerint a gestodene-t és ethinyl estradiolt tartalmazó transzdermális tapaszt a Richter Lisvy® márkanév alatt forgalmazza az Európai Unióban, más európai országokban, valamint a latin-amerikai térség néhány országában.

A készítmény az Európai Unióban történt engedélyeztetést követően, 2014 első negyedévétől kezdve az európai országok többségében fokozatosan megkapta a nemzeti forgalomba hozatali engedélyeket is.

Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szer forgalomba hozatalát Európában az idei harmadik-negyedik negyedévben tervezik, Latin-Amerikában pedig két-három év múlva várható.

A cég várakozása szerint a tapasz éves forgalma 40-50 millió euró lehet a forgalom felfutása után, azaz három-négy év múlva.

A vezérigazgató kifejtette, hogy a piacon mindössze egy hasonló készítmény van forgalomban. Elmondta azt is, hogy Európában a FÁK-országok, Latin-Amerikában pedig Brazília és Mexikó kivételével kizárólagos forgalmazási jogot kapott a Richter a Lisvy értékesítésére.

A Richter által teljesítendő úgynevezett mérföldkő kifizetésekről Bogsh Erik azt mondta, hogy néhány millió euró a szerződés aláírásakor esedékes, további néhány millió pedig a bevezetéshez kötött. Ezen kívül a Richter felelős a PASS-vizsgálat (Post-Authorisation Safety Study) elvégzéséért, amely egy kötelező biztonsági előírás az Európai Unióban. A vizsgálat öt-hat évet vesz igénybe, és ennek költsége mintegy 40 millió euró.

Hozzátette, hogy a Richter mind Európában, mind Latin-Amerikában rendelkezik megfelelő értékesítési hálózattal a nőgyógyászati készítmények forgalmazására, amelyek a Richter stratégiai termékének számítanak, vagyis extra marketing költséget már nem jelent az új szer bevezetése.

Bogsch Erik beszélt arról is, hogy a fejlesztés alatt álló antipszichotikum, a cariprazine legutóbbi kísérleti eredményei áttörést hoztak a klinikai vizsgálatokban.

A Richter a múlt héten jelentette be, hogy a molekulával végzett fázis IIIb vizsgálatok pozitív előzetes eredményt hoztak a skizofrénia úgynevezett negatív tüneteinek kezelésére. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy ez az első olyan molekula, amely klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult az ilyen tünetekre. Úgy vélte, ez az eredmény jelentős lehetőségeket nyit ki a Richter számára, hiszen a hatóanyag pluszt nyújthat a betegek számára eddig elérhető terápiákhoz képest.

A cariprazine forgalmazási engedélyezése folyamatban van az Amerikai Egyesült Államokban. A vezérigazgató várakozása szerint az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (FDA) döntése a második negyedév végén várható, és valószínűleg az év végén forgalomba is kerülhet a gyógyszer.

A Richter 2013-ban 351 milliárd forint (1,184 milliárd euró) árbevételt ért el, az exportból származó árbevétele 1,078 milliárd euró volt. Részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriában jegyzik.

| gyógyszercég, forgalmazás, gyógyszer, fogamzásgátló
2015-01-27 16:13:20


Mivel vegyem be? Italaink hatása a bevett gyógyszerre

A gyógyszerek bevétele kellemetlen következményekkel is járhat, ha nem egy pohár vízzel nyeljük le azokat. A különféle folyadékok jelentősen megváltoztathatják a gy...


EMA: Vizsgálják a szennyezett valsartan hatásait

Vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), milyen hatásokat fejthet, fejthetett ki a szennyezett valsartan hatóanyaggal előállított készítmények szedése.


MSZP: adjon megfelelő tájékoztatást az állam a rákkeltő gyógyszert szedő betegeknek!

Az MSZP felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, intézkedjen, hogy megkapják a szükséges tájékoztatást és a segítséget azok a betegek, akik éveken keresztül r...


Már visszavihetők a patikákba a minőségi hibás valsartan hatóanyagú készítmények

Már visszavihetők a gyógyszertárakba azok a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, amelyek valsartan hatóanyagánál kifogást találtak a hatóságok - közölte az Országos G...


Vizsgálatot rendeltek el a kínai oltóanyaggyártásban egy cégnél történt súlyos szabálytalanságok miatt

A kínai miniszterelnök vizsgálatot rendelt el a kínai oltóanyaggyártásban egy cégnél történt súlyos szabálytalanságok miatt.