Hirdetés

Regionális lett a tisztigyógyszerészet rendszere

Megyei szintű helyett július 1-jétől öt régió mentén, területi felosztásban működik a gyógyszerárusító helyeket ellenőrző tisztigyógyszerészet rendszere - jelentette be a hálózatot működtető Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

egszségügy, gyógyszerellátás, tisztigyógyszerészet |

MTI Hírek12

Pozsgay Csilla közölte: az átalakítást leginkább az tette szükségessé, hogy egyenetlen volt a munkatársaik terhelése. Volt olyan megye, ahol csupán 84, és olyan is, ahol 282 gyógyszerárusító helyet kellett felügyelnie egy-egy tisztigyógyszerésznek.

A regionális rendszert úgy alakították ki, hogy minden régióra csaknem azonos mennyiségű gyógyszertár jusson, illetve a Magyar Gyógyszerészi Kamarával (MGYK) közösen dolgozzák ki az ellenőrzés szempontrendszerét - tette hozzá a szakember.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy az OGYÉI március 1-jén vette át a hálózat irányítását az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól; akkor szembesültek a 4040 elárusítóhelyet felügyelő rendszer hiányosságaival.

Reiter József főigazgató-helyettes azt hangsúlyozta: az a céljuk, hogy évente egyszer az ország valamennyi gyógyszerárusító helye átessen ellenőrzésen. Ezt azzal is elő kívánják segíteni, hogy autóval és technikai eszközökkel látják el a tisztigyógyszerészeket.

Ugyanakkor nem a bírságolásra koncentrálnak, hanem a szakmai színvonal javítására, ezért elsősorban tanácsokkal kívánják segíteni a gyógyszerárusító helyeket működtetők munkáját - mondta a főigazgató-helyettes.

Hankó Zoltán, az MGYK vezetője arról szólt, hogy munkabizottság alakult az OGYÉI és a kamara képviselőinek részvételével, ennek az a feladata, hogy harmonizálja a tisztigyógyszerészi ellenőrző listát és a kamara belső minőségi kézikönyvét.

Mindennek nyomán terveik szerint augusztus végéig kialakítják az egységes szempontrendszert - fűzte hozzá.

Ugyanakkor azzal is segíteni kívánják a tisztigyógyszerészek munkáját, hogy a régióközpontokon kívüli megyékben folytatott ellenőrzések során a kamarai irodákban biztosítanak helyet számukra - mondta Hankó Zoltán.

egszségügy, gyógyszerellátás, tisztigyógyszerészet

2015-07-06 15:53:39

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop