Hirdetés

Egyre több a nem megfelelő gyógyszeres kezelés miatti haláleset

1983 és 1993 között meredeken emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akik gyógyszerelési hiba következtében haltak meg, derül ki egy új felmérésből, és ez a tendencia a szakértők szerint folytatódik. Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy a betegek kezelésében a hangsúly a hospitalizációról áttevődött az ambuláns kezelésekre.

gyógyszer, haláleset, kezelés, gyógyszeralkalmazási, hibák, gyógyszerelési, hiba |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Knox, R. A.

A fenti tízéves periódus (ehhez férhetnek hozzá a kutatók) összes amerikai halotti bizonyítvány elemzése azt mutatta ki, hogy a végzetes gyógyszerelési hibák száma összesen 260 százalékkal emelkedett. A járóbetegek között az ilyen halálesetek száma 850 százalékkal ugrott meg.

A regisztrációkban kizárólag a kórházi kezelés alatt álló beteget tekintik bentfekvő betegnek. Csak abban az esetben beszélhetünk ambuláns beteg, tehát járóbeteg haláláról, ha az kórházon kívül, esetleg a sürgősségi osztályon történt.

A hibákból eredő halálesetek hivatalos statisztikái "csak a jéghegy csúcsát jelzik," jelentette ki David Phillips, a San Diego-i Kalifornia Egyetem szociológusa, mert sok végzetes esetet nem rögzítenek a halotti bizonyítványokon.

Az elmúlt években a nem megfelelő gyógyszeres kezelések egyre nagyobb figyelmet váltottak ki a közvéleményből, főként miután egyes rákos betegek kemoterápiás túladagolásával a sajtó is sokat foglalkozott. "A hibákról egyre többen és többet értesülünk," fogalmazott Laurence Green, egy kaliforniai biotechnológiai cég, az Amgen gyógyszerésze, aki korábban a National Institutes of Health-nél dolgozott.

Az említett évtizedben, amelyre a fenti statisztikák vonatkoznak, a járóbeteg-ellátás gyakorisága 75 százalékkal nőtt, miközben az amerikaiak 21 százalékkal kevesebb napot töltöttek kórházban.

Phillips nemrégiben kapta meg az 1994-es halotti bizonyítványokat, és ezek szerint a folyamat nem állt meg. O és más szaktekintélyek is azon a véleményen vannak, hogy azóta sem változott a helyzet.

A problémát nem lehet azzal magyarázni, hogy a betegek egyszerűen többet vesznek be az előírt gyógyszerekből, mondta a kaliforniai kutató. A járóbetegek haláleseteiben a legnagyobb növekedést az anesztetikumokkal kapcsolatban jegyezték fel, márpedig az ilyen gyógyszereket csakis külső segítséggel alkalmazzák. Ez arra enged következtetni, hogy az ambuláns sebészet gyakorivá válása lehet a bajok egyik fő forrása.

A járóbetegek között a halállal végződő anesztéziológiai gyógyszeralkalmazási hibák száma négyszer olyan gyorsan növekedett, mint a végzetes kórházi aneszteziológiai hibák száma.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy mára nagy mértékben megváltozott az ambuláns-bentfekvő kezelések aránya," mondta Phillips, aki szociológusként a halálozási trendek szakértőjének számít. "Azért végeztük el ezt a tanulmányt, mert attól tartottunk, hogy ennek a takarékossági mozgalomnak káros hatásai lehetnek, például több kezelési hibából eredő haláleset."

A brit The Lancetben megjelent tanulmány mérföldkő lehet ebben a témában, mert eddig a gyógykezelési hibákról csak nagyon töredékes adatok jelentek meg.

A Harvard kutatói által 1990-ben és 1995-ben közzétett vizsgálatok szerint a gyógyszeralkalmazási hibák általánosnak mondhatók, még a leghíresebb oktatókórházakban is.

Az újabb tanulmányban az olvasható, hogy a hospitalizáció alatt történt halálesetek száma az 1983-as 2876-ről 1993-ra 7391-re emelkedett.

Michael Cohen, az Institute for Safe Medication Practices igazgatója szerint a hospitalizált betegek körében a kórházi költségcsökkentések és létszámleépítések miatt nőtt a gyógyszeralkalmazási hibából eredő halálesetek száma.

"A kórházaknak csökkenteniük kellett a dolgozói létszámot, és a maradék személyzetnek sokkal több betegt kell ellátnia," jelentette ki Cohen.

Cohen intézete nemrégiben fejezett be egy felmérést; az adatok szerint 151 amerikai kórházban egy év alatt 951 súlyos károsodás vagy haláleset hátterében állt gyógyszerelési hiba.

Régebben sokkal kevesebb felmérést készítettek a járóbetegek körében előforuló, farmakoterápiás hibák következtében történt halálesetekről. A mostani felmérés kimutatta, hogy az ilyen esetek száma az 1983-as 172-ről 1993-ra 1459-re emelkedett, ami közel kilencszeres növekedést jelent. Más szóval minden 131 kórházon kívüli halálesetből egy gyógyszerelési hiba következménye volt 1993-ban.

Ezzel szemben az 1993-as évben minden 854 kórházi halálesetből egyet okozott ilyen műhiba.

A kaliforniai kutatók szerint ez a jelenség nem magyarázható kizárólag azzal, hogy növekedett a felírható és használható gyógyszerek száma. A vizsgált tízéves időszakban a gyógyszerrendelések száma csak 39 százalékkal nőtt meg, miközben a gyógyszerelési hibákból eredő elhalálozásoké 257 százalékkal.

Az eredmények alapján az orvosoknak, nővéreknek és gyógyszerészeknek "az egészségügyi ellátásban történt változásokat fokozottabb odafigyeléssel kellene ellensúlyozniuk, főként ami a járóbetegek gyógyszeres kezelését illeti," jelentette ki Philips.

Cohen szerint a járóbetegek kezelésénél tapasztalható hibákat talán a betegek alaposabb felvilágosításával is meg lehetne előzni. "Minél több beteg ismeri a kezeléséhez szükséges gyógyszereket, annál többen értik meg, hogy mikor és hogyan kell azokat használni," mondta a szakértő. "Így több az esélyünk arra, hogy a hibákat elkerülhessük."

Megjelent: The Boston Globe

gyógyszer, haláleset, kezelés, gyógyszeralkalmazási, hibák, gyógyszerelési, hiba

2002-07-31 20:08:15

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop