Amit eddig a londoni kémügyről tudunk

A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata átvette a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens vizsgálatának irányítását, amelynek kapcsán Boris Johnson brit külügyminiszter a londoni parlamentben kijelentette: kemény válaszra számíthat Oroszország, ha bebizonyosodik, hogy köze van Szergej Szkripal volt orosz-brit kettősügynök és lánya megmérgezéséhez.

A londoni rendőrség - amelynek terrorellenes műveleti hatásköre az egész országra kiterjed - hangsúlyozta, hogy az esetet a hatóságok továbbra sem minősítették terrorcselekménynek. A közlemény szerint azonban "a szokatlan körülmények miatt" az a döntés született, hogy a vizsgálat vezetését a terrorellenes ügyosztály vegye át, mivel a terrorelhárító szolgálatnak van meg az ehhez szükséges szakértelme.

Gyakorlatilag hivatalos ténnyé vált, hogy a Salisbury kórházában súlyos mérgezéses tünetekkel kezelt két ember egyike a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, a másik pedig 33 éves lánya, Julia Szkripal.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának parancsnoka a rendőrségi nyilatkozathoz fűzött kommentárjában mindazonáltal közölte: a vizsgálat korai szakaszban jár, és "a találgatások nem segítik" az előrelépést.

Rowley szerint a nyomozás középpontjában jelenleg annak kiderítése áll, hogy milyen szer okozta a két ember megbetegedését.

A terrorellenes ügyosztály vezetője hozzátette: a Scotland Yard megítélése szerint a lakosságot nem fenyegeti semmiféle kockázat az incidensből eredően.

A mérgezést okozó anyag mibenlétének felderítésébe a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő titkos vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői is bekapcsolódtak.

"Bár hibás dolog lenne előítéletekkel közelíteni a nyomozáshoz, biztosíthatom róla a képviselőházat, hogy ha állami felelősségre utaló nyomokra bukkannak, akkor őfelsége kormánya ennek megfelelő szellemben és határozottan fog válaszolni" - mondta Johnson. A brit diplomácia vezetője szerint Nagy-Britannia akár új szankciókat is kiszabhat Oroszországra.

A brit külügyminiszter emellett egyenes utalást tett arra, hogy London valamilyen formában bojkottálhatja a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságot, ha bebizonyosodik Oroszország felelőssége a mérgezési ügyben, de a tárca illetékesei kedd délután közölték, hogy Johnson nem az angol labdarúgó-válogatott távol maradására gondolt.

A miniszter szerint ha kiderül, hogy Moszkva áll az angliai incidens mögött, akkor "nagyon nehéz lenne elképzelni", hogy a sporteseményen az Egyesült Királyság "normál módon" képviseltethetné magát.

Johnson munkatársai nem sokkal később arról tájékoztatták a brit sajtót, hogy a külügyminiszter brit kormányzati illetékesek és egyéb tisztviselők esetleges távol maradására utalt.

Boris Johnson alsóházi felszólalásában kijelentette, hogy nem akarja "megelőlegezni" a mérgezéses incidens vizsgálatának eredményét, ugyanakkor Oroszországot "rosszindulatú, felforgató hatalomnak" nevezte.

Ostobaságnak minősítette Boris Johnsonnak a kettősügynökkel kapcsolatban elhangzott kijelentéseit Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, úgy tűnik hogy a brit külügyminisztérium vezetője nem jóhiszemű politikát folytatott, amikor hangot adott annak a meg nem erősített verziónak, amely szerint Oroszországnak köze van a Szkripal-incidenshez és ezzel nyomást gyakorolt a nyomozásra. "Johnson szavait úgy értékelem, hogy azok elfogadhatatlanok az adott helyzetben, amikor még a brit rendőrség sem terrorcselekményként kezeli a történteket" - mondta.

A nap folyamán korábban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője - információhiányra hivatkozva - nem kívánta kommentálni a mérgezéses ügyet. Peszkov szerint Moszkva, bár nem kapott felkérést arra, hogy vegyen részt a történtek okainak feltárásában, mindig nyitott az együttműködésre. A szóvivő arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy Szkripal megtartotta-e orosz állampolgárságát. Azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint Oroszországnak köze lehet a történtekhez, a szóvivő megjegyezte, hogy az azokat hangoztató nyugati szakértők "nem sokat várattak magukra".

Szergej Szkripalt és 33 éves lányát eszméletlenül találták hétfőn Salisburyben egy bevásárlóközpont előtt, és válságos állapotban szállították őket kórházba.

Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit hírszerzésnek, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től.

Szkripalt 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során ő is távozhatott Oroszországból, és később Nagy-Britanniában telepedett le.

A Szkripal-ügyet brit médiabeszámolók párhuzamba állították a London és Moszkva kapcsolatát több mint egy évtizede mérgező Litvinyenko-gyilkossággal. Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori alezredesét, aki szembefordult az orosz kormánnyal, és 2000-ben Londonba emigrált, 2006 novemberében, polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.

| mérgezés, londoni kémügy, terrorcselekmény
2018-03-07 10:43:13
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop