Hirdetés

Jelentős arányban fogyasztanak alkoholt az amerikai tinédzserek

Egy friss reprezentatív felmérés eredményei szerint az amerikai fiatalok jelentős része fogyasztott már alkoholt, és igen sokan vannak, akik drogokat is kipróbáltak. A szakértők arra figyelmeztetnek, a drog- és alkoholfüggőséggel küzdők jelentős része tinédzser korában kezdte el a függőségét okozó szereket fogyasztani.

drog, alkohol, szenvedélybetegség, függőség, tinédzser |

InforMed Hírek10   InforMed | ELTE, TáTK

Az Archives of General Psychiatry című szaklapban jelent meg az a kutatás, amelynek eredményei szerint a 13-18 év közötti amerikai tinédzserek jelentős arányban fogyasztanak tiltott drogokat és számukra tiltott alkoholt. A több mint 10 ezer tizenéves bevonásával készült reprezentatív vizsgálat szerint tízből nyolc azok aránya a korcsoportban, akik egy vagy több alkalommal fogyasztottak már alkoholt, és 47 százalék azoké, akik a lekérdezést megelőző egy évben 12 vagy több italt ittak meg. A drogok vonatkozásában a válaszadók 81 százaléka jelezte, lett volna rá lehetősége, hogy kipróbálja a tiltott szereket, amely lehetőséggel az érintettek 42 százaléka élt is.

A felmérés rámutat arra is, a tinik 15 százaléka megfelelne azon kritériumoknak, amely alapján az alkoholfüggőséget megállapítják, 16 százaléka pedig drogfüggőnek lehetne minősíthető.

Az adatok szerint a 14-16 év közötti korosztály tekintetében nem mutatható ki különbség a két nem érintettsége között, a 17-18 évesek esetében azonban a fiúk nagyobb valószínűséggel próbálják ki az italozást és a tiltott szereket.

A kutatás kapcsán a The American Academy of Child and Adolescent Psychiatry arra figyelmeztet, hogy a fiatalok átlagosan 14 éves koruk körül szívják el az első füves cigit, sőt átlagosan 12 éves koruk körül isznak először alkoholt. Az egészségügyi szervezet úgy becsüli, a mintegy 20 millió amerikai függő fele tinédzser korában kezdett el italozni.
drog, alkohol, szenvedélybetegség, függőség, tinédzser

2012-04-16 05:21:51

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop