Hirdetés

Mitch Winehouse: a lányom elbűvölő tehetség volt

"Elbűvölő tehetség volt a lányom, szerettem volna, ha minél többen megismerik, megértik, hogyan élt a hétköznapokon, ezért írtam könyvet róla" - mondta Mitch Winehouse, a három évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt világhírű brit énekesnő, Amy Winehouse édesapja az MTI-nek Londonból adott telefoninterjúban.

szenvedélybetegség, bulvár, Amy Winehouse |

MTI Hírek11

Az Amy, a lányom című kötet a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelent meg magyarul, a rendezvényen a szerző személyesen is jelen lesz.

"Egy héttel Amy halála után határoztam el, hogy könyvet írok róla. A fő célom az volt, hogy pénzt gyűjtsek az akkor szerveződő Amy Winehouse Alapítvány számára, a könyvből származó bevételeket azóta is teljes egészében erre, a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére fordítjuk" - szögezte le Mitch Winehouse az MTI-nek.

A könyvet, amely két éve jelent meg az amerikai és a brit piacon, a Rózsavölgyi és Társa adta ki magyarul. A kötet nem igazán egy rocksztár életrajza, sokkal inkább egy éveken át keménydrog-, később alkoholfüggő lány sztorija édesapja szemével. A könyvből kiderül, hogy Amy Winehouse pályája elejétől lámpalázzal küzdött, de apja szerint nem ez volt a probléma.

"Imádott fellépni, de egyre jobban frusztrálta, hogy új szerzemények híján az agyonjátszott régi számait kell újra és újra előadnia a koncerteken. Ez ördögi kör volt, hiszen új dalokat drog-, majd alkoholfüggősége miatt nem írt, viszont a két stúdióalbuma, a Frank és a Back to Black számait, például a Love is a Losing Game-et már nem akarta többé énekelni. A Back to Black számai a szerelmével, Blake-kel való viszonyról szóltak, de ő próbált túllépni ezen, szakítani akart vele, végül sikerült is" - fejtette ki Mitch Winehouse.

Szerinte egyáltalán nem volt elkerülhetetlen Amy Winehouse 27 évesen bekövetkezett tragikus halála. Az énekesnek 2008-ban a heroinról és a kokainról sikerült leszoknia, ám belépett helyette az alkoholfüggőség. Mint a könyvből is kiderül, Amy utolsó öt hetében teljesen tiszta volt, ám utolsó két napjában ismét sokat ivott, részeg volt és ez vezetett a halálos balesethez.

"A halála előtti hetekben kifejezetten egészségesnek látszott, ez volt a leghosszabb időszak, hogy kibírta ital nélkül, ami nagyon reménykeltő volt. Tudja, a legtöbb alkoholista nem hal bele a töméntelen fogyasztásba, nagyon sokan képesek az elvonókúra segítségével leszokni. A gyógyszer sajnos az alkoholisták számára sokkal veszélyesebb, bármikor bekövetkezhet egy baleset és ez történt Amyvel is" - idézte fel az édesapa.

Mitch Winehouse szerint lánya haláláért csak egy valaki felelős, és ez Amy maga. "Nem Blake okozta a halálát, bár ő szoktatta rá annak idején a kemény drogokra, és nem is én, mert nem tudtam megmenteni, sem a bulvárlapok, akik mindenfélét összeírtak róla, sokszor hazugságokat, amik nyilván nem tettek jót neki. Egyszerűen baleset történt, a felelősség azonban egyedül Amyé, hogy ilyen helyzetbe jutott. Ezt nagyon kemény kimondani, de szembesülni kell vele" - fogalmazott az apa.

A szerző kiemelte, hogy lányának jelentős rajongótábora volt és van Kelet- és Közép-Európában, ezért is szeretett volna ebben a térségben turnézni 2011-ben, de az alkoholos állapota miatt botrányba fulladt belgrádi fellépése után le kellett mondani további koncertjeit, köztük a Sziget fesztiválra tervezettet is.

"Ezért is fontos, hogy a könyv idén Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Lengyelországban is megjelenik. Nagyon várom, milyen lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon találkozni rajongóival és beszélni velük a könyvről" - jegyezte meg Mitch Winehouse.

A könyv az Egyesült Királyságban tíz héten át vezette a bestseller listát. "Amy csodálatos, tehetséges lány volt és sok tekintetben teljesen hétköznapi. Ezt nem az apa mondatja belőlem, higgye el, nap mint nap odajön hozzám valaki az utcán, hogy ezt elmondja. Néhány idióta persze azzal jön, azért írtam a könyvet, hogy magamnak keressek vele pénzt. Nos, minden bevétel, eddig másfél millió font az alapítványé és a pénzt hátrányos helyzetű fiatalokra fordítjuk".

Az Amy Winehouse Alapítvány legújabb projektjében zeneszobákat alakítanak ki gyógyíthatatlan gyermekeknek különböző intézményekben. London központjában naponta 85 hajléktalan fiatalnak biztosítanak meleg ételt, működtetnek továbbá egy éjjeli menedékhelyet, ahol tizenöt fiatal tud aludni. "A legbüszkébb arra az ötéves programra vagyok, amelynek keretében korábbi drogfüggő, alkoholista és más okokból hátrányos helyzetbe került fiatalokat terelünk vissza az iskolákba. Ez potenciálisan 250 ezer diákot érint és a brit állami szerencsejáték cég alapítványa, a Big Lottery Fund 4,3 millió fonttal támogatja".

Amy Winehouse halála óta két lemez jelent meg az énekestől: 2011 végén egy válogatás néhány kiadatlan dallal Lioness: Hidden Treasures címmel, majd egy DVD a BBC-ben készült felvételekkel. Az MTI azon kérdésére, van-e még olyan hanganyag Amy Winehouse hagyatékában, amelyet érdemes lenne megjelentetni, édesapja nemmel felel.

"Nincs értelme annak, hogy újabb és újabb verziói jelenjenek meg ugyanannak a számnak. Ha előkerül olyan dal, amiről nem tudtunk, akkor ki fogjuk adni, hiszen az alapítványnak is szüksége van pénzre, de azt hiszem, ilyenek már nincsenek" - válaszolta Mitch Winehouse.

Az édesapa korábban volt például taxisofőr, de ő is jól énekel, 2010 óta rendszeresen fellép, CD-je jelent meg dzsesszes, szvinges sztenderdekkel. Koncertjei jegybevételei szintén az alapítványhoz kerülnek, akárcsak Mitch Winehouse új albumáé, amely augusztus-szeptember körül jelenik meg.

szenvedélybetegség, bulvár, Amy Winehouse

2014-04-22 23:38:42

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop