Hirdetés

A dohányosok többet isznak

alkohol, dohányzás |

Népszabadság   Népszabadság

A dohányosok gyakrabban fogyasztanak nagy mennyiségben alkoholt, és nem fordítanak különösebb gondot az elfogyasztott ételek minőségére - derül ki egy közelmúltban elkészült felmérésből. A legtöbben arról számoltak be, hogy 15-18 éves koruk között szívták el az első szál cigarettát, minden tizedik dohányos pedig még 14 éves sem volt ekkor.

A Magyar Általános Orvosok Tudományos Testülete által készített életmódvizsgálat az Angliában folyó kutatással párhuzamosan készült el. 75 településen 105 háziorvos vett részt benne: felmérték, hogy milyen egészségi kockázatok érik a dohányosokat. A megkérdezettek 20 és 60 év közötti nők és férfiak voltak. Csaknem 28 százalékuk vallotta magát dohányosnak, mintegy húsz százalékuk már leszokott szenvedélyéről, több mint 50 százalékuk pedig arról számolt be, hogy soha nem ízlelte meg a füstöt. A legtöbben napi 15 szálnál kevesebbet szívnak, minden tizedik dohányos azonban ennél jóval többet fogyaszt. Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: a legtöbben 15-18 éves koruk között kezdtek el dohányozni, főként az érettségi, a munkába állás évében. A megkérdezettek több mint tíz százaléka gyermekként, 14 éves kora előtt szívta el első szál cigarettáját.

A "nagydohányosok" csaknem hatvan százaléka a felkelést követő fél órán belül rágyújt aznapi első cigarettájára. A dohányosok 55 százaléka alig egy-kétóra hosszat bírja ki cigaretta nélkül. A döntő többség (80 százalék) érezte már úgy, hogy le kellene szoknia a dohányzásról. A legtöbben azért, mert tartottak szenvedélyük egészségkárosító hatásaitól, vagy sokallták az ezzel járó költségeket.

Mind az angliai, mind a hazai vizsgálatok azt mutatják, hogy azok, akik 20 évnél régebben szoktak le a dohányzásról, jóval kevesebb egészségi kockázatnak vannak kitéve, mint a jelenlegi dohányosok. Kivételt jelentenek azok, akik káros szenvedélyüknek véget vetve áttértek a nagymértékű édességfogyasztásra, és emiatt megnőtt a testsúlyuk. A megkérdezett dohányosok több mint fele egészségtelennek tekinti táplálkozási szokásait. Minden második megkérdezett egy vagy két kávét iszik meg naponta. A cigarettázók jelentősen többet kávéznak a nemdohányzóknál. Az alkoholfogyasztást vizsgálva a felmérés készítői azt tapasztalták, hogy a nagydohányosok és a szenvedélyükről már leszokottak az átlagosnál több mint kétszer gyakrabban vallották magukat rendszeres ivónak. A nemdohányzók között magas a soha nem ivók aránya.

Balogh Sándor elmondta: a hazai vizsgálatok alátámasztották, hogy a dohányosok sok tekintetben hajlamosabbak az egészségtelen életmódra. A dohányzás önmagában is kockázatokkal jár, de az együttesen jelentkező többszörös rizikótényezők (egészségtelen táplálkozás, alkoholfogyasztás) tovább súlyosbítják a dohányosok egészségi állapotát.

alkohol, dohányzás

2002-07-10 19:08:43

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop