Hirdetés

Európában isznak a legtöbbet, de a mediterrán országokban csökken a fogyasztás

Európa továbbra is élenjár az szeszesital-fogyasztásban, de a kontinens déli országaiban - vélhetően a rövidülő szieszta és a növekvő árak miatt - egyre kevesebbet italoznak az ott élők - derült ki egy hétfőn közzétett német kutatásból.

alkoholfogysztás, alkohol, szeszesital-fogyasztás |

MTI Hírek 2012 ;9

Az európai szeszesital-fogyasztás több mint kétszerese a globálisnak - közölte Jürgen Rehm pszichológus, a drezdai műszaki egyetem munkatársa. Ezen a téren semmi nem változott az elmúlt tíz évben, a kontinens országai között azonban jelentős eltérések mutatkoznak.

"A dél-európai országokban az utóbbi 30-40 évben legkevesebb felével csökkent a szeszfogyasztás" - mondta a kutató, aki szerint Kelet-Európában emelkedő tendenciákat mértek, más országokban - például Németországban - nem volt számottevő változás. Bár Európában sok alkohol fogy, az italozási szokások nem annyira veszélyesek, mint a világ más szegleteiben.

Jürgen Rehm a mediterrán országok adatait ismertetve elmondta: az olaszok az 1970-es évek elején még évi 19 liter szeszes italt fogyasztottak fejenként, 2009-ben azonban már csak hét litert.

Hasonló folyamat volt megfigyelhető Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban - tette hozzá a szakember, aki szerint az egyre rövidülő ebédszünetek és a növekvő alkoholárak is hozzájárultak a fogyasztás csökkenéséhez.

Kelet-Európában, az északi országokban, illetve Nagy-Britanniában és Írországban néhány éve emelkedik az elfogyasztott szeszes ital mennyisége. Nagy-Britanniában 1970 óta hét literrel 11 literre emelkedett az egy főre jutó és egy év alatt elfogyasztott ital mennyisége 2009-ben.
alkoholfogysztás, alkohol, szeszesital-fogyasztás

2012-06-26 08:19:57

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop