Hirdetés

Iszik vagy vezet?

Az életkor előrehaladtával szervezetünk rosszabbul reagál az alkohol hatásaira. Idősebb embereknek már egy-két pohár ital is megárt, ráadásul ennek nincsenek is tudatában. A gainesville-i egyetem kutatója kísérlettel igazolta ezt az állítást.

alkohol, részegség, reakcióidő, autóvezetés |

InforMed Hírek9   InforMed | Dobos, L.

42 férfi és nő (50-74 évesek) szociális ivók, tehát nem alkoholisták, illetve 26 fiatal, 25-35 éves vett részt a vizsgálatban, amelynek során alkoholt vagy placebót kaptak.

Az ivás után, majd 25 perc elteltével számozott, illetve betűkkel ellátott pontokat kellett összekötniük a vizsgálat alanyainak. A kutatók azt tapasztalták, hogy az idősebbek az első tesztnél rosszabbul teljesítettek, mint a fiatalok. Öt másodperces különbséget mértek, ami elsősorban az alkoholfogyasztásnak volt tulajdonítható. Ez nagyon fontos lehet például, ha valaki autót vezet.

Amikor megkérdezték a résztvevőktől, részegnek érzik-e magukat, az idősebbek úgy vélték, velük minden rendben van. Érdekes, hogy a második tesztnél nem volt különbség az idősebb és a fiatalabb csoport teljesítménye között. Fontos megállapítás, hogy az idősebbeknek nem csak hogy jobban megárt az alkohol, hanem nem is veszik észre a hiányosságaikat.

A kutatók hozzáteszik, hogy a fiataloknál más gondokat okozhat az ivás, hirtelenek, megfontolatlanok lesznek, ami számtalan egyéb veszélyt rejt magában.

Health.com
alkohol, részegség, reakcióidő, autóvezetés

2011-04-21 11:35:42

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop