Áldás és átok - Komputer okozta testi-lelki bajok

A számítástechnika hihetetlenül gyors fejlődése, a számítógépek otthoni elterjedése a pozitív hatások mellett negatív változásokat is hozott életünkbe. Mára a komputer nélkülözhetetlen segítője napi munkánknak, társunk a szórakozásban, de emiatt a televízió mellett éppen tőle váltunk a leginkább függővé...

számítógép, függőség, internet | Ideál - Reforméletmód magazin 2006 ;18(10):42-45   Celsus Kft. | Váczi, G.
A számítógép a szellemi, lelki függőség mellett számos testi baj, elváltozás okozója is egyben, nem csoda, hogy sokan nem csak az emberiség legnagyobb áldásának, de a legnagyobb átkának is tartják...

A függőség pszichológiája

A komputer okozta lelki problémák gyökere abban a különleges viszonyban rejlik, melyet az ember a gépekkel kapcsolatban kialakított. A gép a teremtményünk, s ha már megalkottuk, a végletekig igénybe is vesszük a segítségét. Ám a gépre hagyatkozás, az önerő viszonylagos feladása kiszolgáltatottá és testileg-lelkileg gyengévé tesz bennünket. A gépek közül a számítógép a legintelligensebb, szinte mindenhol igénybe vehető segítség. Jelen van az iparban, a közlekedésben, a korszerű gépkocsik sem működtethetők nélküle. Közvetlenül az egészségünkre csak a személyes használatú, asztali típusok veszélyesek.

A szoftvergyártók üzleti megfontolásból az operációs rendszereket egyénileg alakíthatóvá tették, ezáltal a felhasználó saját igényei szerint alakíthatja gépének „karakterét”. Így válik a személyi - asztali - számítógépből személyes számítógép, majd a különféle felhasználói programok jóvoltából egyesek számára nélkülözhetetlen életfeltétel.

A „korszerűbbet”-kényszer

A fogyasztói kényszer is beteggé teszi az embert, aki addig nem nyugszik, míg birtokába nem kerül a legmodernebb csúcsgép. Ki sem tudjuk már használni a gép adta lehetőségeket, ennek ellenére folyamatosan korszerűsítünk.

Gyógyír: a szeretet

A számítógép-függőség lényegében az emberek elmagányosodása, illetve a fogyasztói civilizáció miatt következik be, s erre gyógyír csak a szeretet és a kommunikáció megújítása lehet.

Élvezetesebb világ...

A játékprogramok és az internet szinte a géphez láncolják a felhasználót, aki drága életidejét áldozza kedvtelésének. A függőség mértéke összefügg a számítógép nyújtotta lehetőségekkel is. Egy régi, kevés program futtatására alkalmas, fekete-fehér képernyővel ellátott gép kevésbé köti magához a felhasználót, mint egy színes, gyors, multimédiás csúcsgép. A korszerű, nagy képfelbontású, valósághű, vagy még annál is szebb, izgalmasabb képet szolgáltató megjelenítő önmagában is erős kísértést jelent; a játék, a munka, a kalandozás a világhálón még élvezetesebb, különlegesebb egy ilyen monitoron keresztül.

A számítógép és programjai a modern, napra, percre kihegyezett világ szimbólumai is, ezért a gép- és szoftverfejlesztés talán a legkifizetődőbb tevékenység. Senki sem akar lemaradni, egyéni felhasználók és cégek szinte évente ruháznak be újabb gép megvásárlására. A megkívánt, megvásárolt új programok régi gépünkön általában nem futtathatók, de ha igen, tökéletesebb futása, a játék magasabb fokú élvezése érdekében fejlesztenünk kell. A fogyasztói kényszer is beteggé teszi az embert, aki addig nem nyugszik, míg birtokába nem kerül a legmodernebb csúcsgép. Ki sem tudjuk már használni a gép adta lehetőségeket, ennek ellenére folyamatosan korszerűsítünk.

Vészhelyzet! Az internet s különösen a játékok a felhasználót szinte a géphez láncolják, az érzékek a végletekig feszülnek, ám, ha a játékot siker is koronázza, a játékos megnyugvásra nem találhat, mert ez a játékszenvedély újrateremti önmagát. A számítógép adta kaland kimeríthetetlen, egy-egy fociprogrammal például a szituációk változatossága miatt évekig el lehet játszani, de ugyanígy a stratégiai játékok sem ismétlik önmagukat.

Szörfösök az asztalnál

Az internet kimeríthetetlen szörfözést kínál, különösen a céltalanul kutatók számára. Ennél még nagyobb lekötöttséget eredményeznek az internetes stratégiai vagy logikai játékok, ekkor ugyanis látszatra egy másik emberrel játszunk, ám valójában továbbra is egyedül vagyunk a szobánkban.

Figyelem! Az ilyen internetes játékok veszélyeztetik a normális emberi életet, mivel a felhasználó, ha teheti, akár 10-12 órát is - az emberek helyett - a géppel tölt. Egy jó könyvbe is bele lehet felejtkezni, ezt is nehéz letenni, ám míg az olvasás fejleszti személyiségünket, agyunkat, addig a céltalan szörfözés, a szexuális tartalmú oldalak nézegetése, zenék monomániás letöltögetése vagy a legtöbb számítógépes játék éppen ellenkező hatást vált ki, beszűkíti személyiségünket.
Káros hatások(k)

A számítógépezés egészséges embereket szinte lecövekel a gép elé, gyorsítja a civilizációs betegségek: az elhízás, a magas vérnyomás, de közvetve a daganatok kialakulását is.

A géphasználat sajnos zárt térben történik, ahol a gép növeli az elektroszmogot, tehát minden tekintetben egészségtelen környezetet teremt.

A nem alvás, a kevés mozgás és az elektroszmog blokkolja az immunrendszert, így gyakoribbá válnak a visszatérő fertőzések, gyulladások és allergiás betegségek.

Függőjátszma...

A gép meghibásodása, áramszünet vagy nyaralás idején egyértelművé válik, rabjai lettünk-e gépünknek vagy sem. A függők ingerültté, idegessé, dühössé válnak, s csak a gép előtt ülve, annak duruzsolása hallatán, illetve a kedvenc program futtatása által nyugszanak meg.

Árulkodó jel! A függők többsége nyaralni sem megy el, egyetlen napot sem bír ki géphasználat nélkül. Számukra is segítség az e-pont-hálózat, illetve az internetes kávéházak, cukrászdák, könyvtárak, ahol sokszor még fizetni sem kell külön a géphasználatért. Ha egy családban már mindenki megszállottan gépezik, az egymáshoz fűződő kapcsolatok megtartása érdekében csak új, izgalmas, közös programok, társasági események, rendezvények, kirándulások segíthetik őket a szabaduláshoz. A megszállott gyerekekkel már nehéz kommunikálni, szinte reménytelen elcsábítani őket a géptől, drasztikusan pedig ezt már nem is lehet megtenni.

Tipp szülőknek: a legcélravezetőbb, ha megpróbálunk bekapcsolódni a gyerek játékába. Ne hagyjuk egyedül játszani, üljünk mögé, kérdezgessük a játékról! Kezdetben tiltakozni fog, de ha kitartóak vagyunk, szánunk a gyermekünkre elég időt, biztos, hogy ismét megnyílik felénk, s nemsokára már együtt is kirándulhatunk.

Testi deformációk

A sugárzó monitorok előtt üldögélni nem túl egészséges dolog, mert nem természetes módon érzékelünk. Nem a tárgyakról visszaverődő fény jut a szemünkbe, hanem magát a fényforrást nézzük. A régebbi monitorok ráadásul vibrálnak, nem frissül elég gyorsan a kép, hamar megfájdul a fejünk.

Jó tudni! Ideális a 75 MHz feletti beállítás. A folyadékkristályos megjelenítők nem sokban különböznek egy neonlámpától, sokaknak bele is fájdul a szeme egy ilyen monitor nézésébe. A szem kiszáradása, égése, fáradása általában a hosszúra nyúló - 3-4 órás - gépezés után jelentkezik, de a természetellenes, közeli sugárzás - 40-50 centire van a szemünk a monitortól - hosszú távon, kisebb adagokban kapva is tönkreteszi látásunkat. Tippek az optimális géphasználathoz:
  • Sohase használjuk a számítógépet teljesen sötétben, a háttérvilágítás némileg enyhíti a sugárzó monitor negatív hatását!
  • A monitort ne tegyük túl magasra vagy alacsonyra, a szemünk lehetőleg a képernyő közepére fókuszáljon!
  • Az ember alapvetően nem arra született, hogy órák hosszat szinte mozdulatlanul, némi kézhasználattal tarkítva, üljön egy monitor előtt - a legjobb, ha húszperces üldögélés után pár perces séta erejéig fel is függesztjük a géphasználatot.
Persze szinte mozdulatlanul csak egyes célfelhasználók, például írók ülnek, az átlagos felhasználó percenként változtatja a helyzetét. Ettől függetlenül fontos a mozgásra figyelni. A séta azért is fontos, mert a számítógép előtt ülve erős terhelés jut a térdízületekre, s ezt csak mozgással lehet feloldani. A görnyedt, kényelmesnek tűnő testtartás miatt gyengülnek a hátizmaink is, nem csoda, ha az ortopéd orvosok a gyermekkori gerincferdülés kialakulásáért manapság már a számítógépet is okolják. Ugyanakkor a hátfájás hátterében is meghúzódhat a számítógép, amennyiben túl sok időt és helytelen tartással ülünk előtte.

Fontoljuk meg!

Mindezeket figyelembe véve, ajánlható, hogy naponta egy óránál huzamosabb időt ne töltsünk a gép előtt, s ha tehetjük, a számítógép képernyője után ne üljünk át a televízió képernyője elé! Szervezetünk az amúgy is erőteljessé vált háttérsugárzás mellett egyre nehezebben tud megbirkózni a mesterséges sugárzással, ezért modern korunkban a megfontolatlan számítógépezés és tévézés tragikus következményekkel járhat.

Váczi Gábor
| számítógép, függőség, internet
2006-09-25 14:00:36
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop