Hirdetés

A dohányzás elmebajt okoz?

A rák, illetve a szív- és érrendszeri betegedéseken kívül a dohányzás súlyos elmezavart is okozhat, írják kutatók a Lancet Psychiatry című brit szakfolyóiratban megjelent tanulmányban.

dohányzás, skizofrénia, elmebaj |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A dohányzás és a skizofrénia közötti statisztikai összefüggést már korábban is észlelték, az elmebetegek között háromszor annyian dohányoznak, mint általában, és ennek oka sem ismert.

Vajon az elmebetegség illetve a gyógykezelés késztet a dohányzásra? Több elmélet is létezik ezzel kapcsolatban, amelyek szerint a cigarettával kompenzálni lehetne a gyógyszerek dopaminra gyakorolt hatását, mely az örömérzetért felelős agyi vegyület. Kevés kutató gondolta eddig, hogy maga a cigaretta növelhetné az elmebetegségek kockázatát.

A tanulmány ennek az elméletnek a helyállóságát kutatta, és azt akarta bizonyítani, hogy az elmezavar korábban jelentkezik-e a dohányosoknál, mint a nem dohányzóknál.

A korábbi - összesen 14 555 dohányosra és 273 162 nem dohányzóra kiterjedő - kutatások elemzése szerint a rendszeres dohányzás az elmebetegségek korai megjelenésével jár együtt, írják a cikk szerzői.

Az eredmények szerint a dohányzást az elmezavar lehetséges kockázataként, nem pedig a betegség következményeként kell tekinteni.

Mások szerint lehetséges, hogy a dopamin szétáradását növelő nikotin okozza az elmezavart, a túl nagy mennyiségű dopaminnal magyarázza ugyanis az egyik elmélet a skizofrénia kialakulását.

A mostani tanulmány, akárcsak egy nemrégiben a cigarettáról és a skizofréniáról megjelent svéd tanulmány határozottan állítja, hogy ok-okozati összefüggés van a dohányzás és a skizofrénia között, más vélemény szerint sok munka van még hátra, míg kijelenthető, hogy a dohányzás valóban növeli a skizofrénia kockázatát.

Kapcsolódó rovat: Skizofrénia és paranoia

dohányzás, skizofrénia, elmebaj

2015-07-13 15:20:07

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop