Árt a szívnek az e-cigaretta
Károsíthatják a szívet az e-cigaretták - derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.
e-cugaretta, szívbetegslg |
InforMed Hírek16 InforMed
| Sándor, K.
A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívroham egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre. A belélegzett gőzben lévő vegyi anyagok kockázatot jelenthetnek, amelynek felmérését fontosnak tartják a szakemberek azért is, mert egyre több tinédzser szokik rá az elektromos cigarettára.
Az Amerikai Kardiológusok Társaságának folyóiratában közölt tanulmányukban a Stanford egyetem kutatói laboratóriumi Petri-csészében az egészséges emberi erek falán lévő sejteket tenyésztettek, amelyeket kitettek hat különféle e-cigaretta-ízesítésnek, vizsgálva, hogy a nikotin mellett az ízesítőknek van-e bármilyen hatása.
A sejteket megfürösztötték olyan vérben, amit az emberektől e-cigaretta elszívása után vettek, így jutnak el a gőzben lévő vegyi anyagok a szív- és érrendszerbe. Majd összehasonlították a sejtek kitettségét a nem dohányzóktól vett vérével és a hagyományos cigarettát szívók vérével.
A gőz és néhány ízesítés még nikotin nélkül is károsította a sejtek működését, ami fokozhatja a szívbetegségek kockázatát - írták. A fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában a sejtek mutattak károsodást és gyulladást, kevésbé voltak képesek új ér képzésére vagy sebek begyógyítására.
A kutatócsoport folytatja is a vizsgálatokat. A kutatók úgynevezett iPS-sejtekkel, vagyis indukált pluripotens őssejtekkel dolgoznak, melyek képesek más típusú sejtekké alakulni. Következő kísérletükben a szív- és az agy sejtjeit fogják vizsgálni.
| e-cugaretta, szívbetegslg
2019-05-30 17:54:36