Unalom, stressz, sok pénz, drog

A Columbia Egyetemen felmérést készítettek a kamaszkorú fiatalokról és szüleikről a drog- és alkoholfogyasztást illetően. Megállapították, hogy három kockázati tényező létezik, amely elősegíti a tudatot befolyásoló szerek használatát ebben az életkorban: az unalom, a stressz, és a túl sok zsebpénz.

drog, stressz, unalom | InforMed Hírek 2003 ;1   InforMed | Dobos, L.
Kiderült, hogy a gyerekek mintegy 55 százaléka veszélyeztetett, és az is, hogy a legjobb megelőzés a szülőkkel való jó kapcsolat.
A tanulmány szerint a 12-17 éves, unatkozó, heti 25 dollárnál több zsebpénzzel rendelkező gyerekek 50 százalékkal gyakrabban dohányoznak, isznak, vagy drogoznak, mint társaik. Hasonló veszélyforrás a stressz, bár inkább a lányok között gyakoribb.
A tanulmány néhány fontosabb megállapítása:
• Az első alkoholfogyasztás átlagosan 12 éves korban történik, az első cigaretta 12 és féléves korban, az első marihuána szívás 14 éves korban.
• Több mint 5 millió 12-17 éves gyerek, azaz 20 százalék állítja, hogy egy órán belül hozzá tud jutni a marihuánához.
• Az 1200-nál nagyobb létszámú iskolába járók kétszer akkora veszélynek vannak kitéve a drogot illetően, mint akik egy 800 diáknál kisebb létszámú iskolába járnak.
Az országos marihuána-ellenes projekt szóvivője, Bruce Mirken szerint azonban a tanulmányban semmi új nincs, közhelyeket állapít meg, és nem foglalkozik a valódi problémával, azzal, tudniillik, hogy a fű tiltása sehova sem vezetett.
– A több évtizedes „mondj nemet”-propaganda és a több millió letartóztatás ellenére a kamaszok még mindig azt mondják, könnyebb füvet vásárolni, mint sört– állítja.
| drog, stressz, unalom
2005-06-10 18:01:39


Kanadában kezdenek elfogyni a marihuánakészletek

Kezdenek elfogyni a marihuána készletek Kanadában, ahol három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását - számolt be róla a The New York Times .


USA: 157 év börtön

Az Egyesült Államokban 157 év börtönre ítéltek egy orvost, mert mértéktelenül írt fel olyan opiáttartalmú gyógyszereket, amelyek súlyos kábítószer-függőséget v...


Georgiában engedélyezték a marihuána fogyasztását

Georgiában az alkotmánybíróság megsemmisítette azokat a bírságokat, amelyekkel eddig a marihuána fogyasztását akadályozták, mondván, hogy a büntetés ellentmond a ka...


Nagy-Britanniában engedélyezik a marihuána orvosi célú felhasználását

Nagy-Britanniában engedélyezik a marihuána orvosi célú felhasználását. Az erről szóló döntést csütörtökön jelentette be Sajid Javid belügyminiszter, hozzátéve, ...


Könnyítenék Svájcban a marihuána legális használatát

A svájci kormány tovább akarja könnyíteni a marihuána orvosi és rekreációs célú legális használatát.


hirdetés