Hirdetés

Czibere: addiktológiai rehabilitációs szolgáltatás bővítése

Szükség volt a 18 év alattiak számára bővíteni az addiktológiai rehabilitációs szolgáltatások körét - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

drogprevenció, addiktológia, rehabilitáció |

MTI Hírek13 | MTI

Czibere Károly elmondta, a szakma részéről merült fel, hogy nyíljon meg a lehetőség a gyermek- és ifjúsági addiktológiai rehabilitációs ellátásra is, és erre a tárca félmilliárd forintot biztosított.

Így jött létre Szatymazon, Budapesten és Ráckeresztúron összesen 50 férőhellyel serdülőkori addiktológiai rehabilitációs ellátás, amelyet évente 60 millió forinttal támogat a szociális és egészségügyi államtitkárság - tette hozzá.

Czibere Károly kiemelte, a statisztikák azt mutatják, hogy csökkent a fiatalok körében a szerhasználat - a középiskolásoknál például 30 százalékkal -, ugyanakkor érzékelhető, hogy emelkedik azoknak a száma, akik kipróbálnák az úgynevezett szintetikus (dizájner) drogokat.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány 4,7 millió forintot biztosított a telepi droghasználat feltérképezésére, a kifejezetten a szegregált körzetekben, területeken élők droghasználatának kutatására.

Mint mondta, még mindig keveset lehet tudni arról, hogy egy-egy izolált településrészen vagy telepen milyenek a drogfogyasztási szokások, milyen szereket használnak, és a segítségben sok esetben még a szakemberek is "tétovák".

"Nincs még eszköz ahhoz, hogy a telepi droghasználat csökkentéséhez hogyan álljunk hozzá" - fogalmazott Czibere Károly.

Az államtitkár elmondta, a kutatás a végéhez közeledik, az eredményeket a szakma kiértékeli, és megvizsgálják, hogyan lehet erre egy ágazatközi eszközrendszert kifejleszteni.

Czibere Károly beszámolt arról is, hogy az elmúlt négy évben 1,5 milliárd forintot fordított a központi költségvetés drogprevencióra, 2015-től 2018-ig pedig további 2,4 milliárd forint jut erre a célra.

Ez a hazai pénz kiegészül két uniós finanszírozású program forrásaival. Az egyik keretösszege 1,9 milliárd forint, amelyet 2,5 milliárd forintra emeltek, a másik pedig egy februárban megnyílt 3 milliárd forintos, szintén drogprevenciós program - ismertette az államtitkár.

Czibere Károly hangsúlyozta, a kormány elkötelezett az addiktológia területének folyamatos fejlesztése mellett, az alapvető cél, hogy azok, akik még ki sem próbálták a drogot, ne tegyék meg a jövőben sem. Továbbá erősíteni kell minden olyan közösségi tevékenységet, amely a megelőzést szolgálja - tette hozzá.

drogprevenció, addiktológia, rehabilitáció

2017-11-13 21:49:33

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop