Marihuánát "szívnak" az elektromos cigarettával az amerikai középiskolások

Majdnem minden ötödik amerikai középiskolás, aki nikotinos elektromos cigarettát szív, állítja, hogy marihuána fogyasztására is használja az eszközt - derült ki egy mintegy négyezer connecticuti tinédzser bevonásával végzett felmérésből, amely az első bizonyíték arra, hogy az amerikai kamaszok kannabisz-származékok párologtatására használják az e-cigit.

"A kannabisz párologtatható formái, úgy mint a hasisolaj, sokkal erősebb hatással bírhatnak, mint az elszívott marihuána" - húzta alá Meghan Morean, az ohiói Oberlin College munkatársa, akinek kollégáival közös tanulmányát a Pediatrics című folyóirat közölte.

A felmérés szerint az elektromos cigarettát szívó diákok 18 százaléka használta már valamilyen marihuána-származék, köztük hasisolaj, valamint a marihuána aktív alkotóelemének számító tetrahydrocannabinol (THC) koncentráltabb változatát jelentő viasz (BHO) fogyasztására az eszközt.

Az eredmények szerint a felmérésbe bevont középiskolások 27-szer nagyobb valószínűséggel használtak elektromos cigarettát kannabisz-származékok párologtatásra, mint az e-cigit használó felnőttek. A mutatók szerint a nemek tekintetében a férfiak, korban pedig a fiatalabbak voltak hajlamosak inkább a kannabisz-párologtatásra, ugyanakkor a társadalmi-gazdasági állapot nem volt befolyásoló tényező.

A New Hampshire-i Dartmouth College munkatársaként dolgozó Dustin Lee aggasztónak nevezte az eredményeket, még annak ellenére is, hogy azok connecticuti iskolákra vonatkoznak, és a kannabisz fogyasztásáról szóló különböző törvények miatt valószínűleg nem alkalmazhatóak egységesen minden államra.

"Nagyon keveset tudunk a nagy hatásfokú THC neurobiológiai, valamint viselkedésre gyakorolt akut és hosszú távú hatásairól" - húzta alá a szakember, aki maga nem vett részt a tanulmányban. Hozzátette: "mindez különösen aggasztó a tinédzserek esetében, akik a végrehajtó funkciók szempontjából alapvető fontosságú agyi struktúrák fejlődésének kritikus időszakában vannak".

Egy múlt hónapban publikált tanulmány eredményei azt sugallják, hogy az elektromos cigarettát kipróbáló amerikai tinédzserek több mint kétszer nagyobb valószínűséggel szoknak rá a hagyományos cigarettára, mint azok a társaik, akik soha nem próbálták ki az eszközt.

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint nagyjából kétmillió alsó- és felső tagozatos amerikai középiskolás próbálta ki az elektromos cigarettát 2014-ben, ami háromszorosa a 2013-as mutatóknak.

| elektromos cigarett, marihuána, középiskolás, e-cigi
2015-09-07 21:34:32
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop