Kép: VeryWell Mind

A modern társadalmakra szinte általánosan igaz, hogy az ébren töltött órákból az egyén többet fordít a munkahelyére, mint amennyit otthon tölt. Ezért a munkahelyről származó stressztényezők nagy szerepet játszanak a stressz kialakulásában. Van néhány kutatás arra vonatkozóan, hogy az egyes foglalkozási ágakban mekkora a stressztényező. Az egyik ilyen vizsgálatban hat gyakorlott stresszkutató egymástól függetlenül minden foglalkozási ágat egy tízpontos skálán értékelt (az 1-es jelenti a legkevésbé stresszes, a 10-es pedig a leginkább stresszt okozó foglalkozást).

Stressz tekintetében messze elöl járnak az egyenruhás foglalkozások, ezen belül is különösen a rendőri munka emelkedik ki a 7,7-es stresszátlaggal. Továbbiakban a különböző foglalkozások közül kiemelkedő rizikós foglalkozások a színészet, az újságírás és a hirdetési szakma, valamint a más hivatásúak csoportjában a fogászok, a nővérek és az orvosok. Egy további érdekes vizsgálatban az derült ki (22 000 Tennessee állambeli munkást vizsgáltak meg), hogy a foglalkozási hierarchiában elfoglalt szint nincs kapcsolatban a stresszbetegség előfordulásával.

Ha pontosabban akarjuk meghatározni a munkahelyről és a munkából fakadó stressztényezőket, akkor külön kell választanunk a legfontosabb kategóriákat. Eszerint első helyen szerepelnek a konkrét munkával kapcsolatos fizikai tényezők, mégpedig - sorrendben - a rossz munkakörülmények, a munka veszélyességi fokozata, a váltott műszak, a túlórázás, valamint a munkával járó utazás. Stresszt okoz, ha gyakran kell új technológiára átállni, valamint a túlterheltség, de az alulterheltség is.

Elég fontos szerepet játszik a munkaszervezeten belül elfoglalt szerep jellege is, különösen akkor, ha ez a szerep nem pontosan meghatározott vagy valamilyen konfliktust tartalmaz. Nem elhanyagolható a szerephez tartozó felelősség kérdése sem.

További fontos dolog a munkahelyi kapcsolatok kérdése, ezen belül is elsősorban a felettesekkel való kapcsolat, de számít a beosztottakkal és az azonos szinten dolgozó kollégákkal való viszony is. Érdekes kérdés a kapcsolatokból fakadó követelmények problémája, és különösen az, hogy ezek mennyire egyeztethetők össze a kapcsolat jellegével.

A munkahelyi karrier szintén befolyást gyakorol a munkahellyel kapcsolatos stressz mértékére. Itt elsősorban a létbiztonság kérdését lehet kiemelni, különösen idősebb dolgozóknál az elbocsátás, illetve a nyugdíjba vonulás lehetőségeit és körülményeit, valamint nem elhanyagolható a munkahelyi teljesítmény és az előmenetellel kapcsolatos gondolataink világos vagy homályos volta sem.

Végül a munkával kapcsolatban utoljára említenénk a szervezeti struktúrából és a munkahelyi klímából származó tényezőket. Itt a munkában való részvétel kérdése szerepel, a szervezethez való tartozás érzése vagy éppen ennek ellentéte, a munkával kapcsolatos tiltások, például az öltözködés, viselkedés vonatkozásábanstb. Nem lényegtelen itt megemlíteni a döntési függetlenség kérdését sem.

A munkahelyi stressz kezelése

Nyilvánvaló, hogy a munkahelyi stresszre reagáló egyén választhat sikeres megoldást, illetve választhat olyan rossz megoldásokat, amelyek nem megszüntetik, hanem inkább tovább rontják a kiváltó helyzetet.

Ha a legfontosabb munkahelyi stresszártalmakat figyelembe vesszük, ezek a következők: túlmunka, hiányos ismeret a munkahelyi szervezet valamely rész- vagy általánosabb céljáról, gyenge munkakapcsolat a kollégákkal, alulfizetettség, a munkahely és a család igényeinek a szembekerülése, és végül a szerep kétértelműsége, illetve belső konfliktusa. Egyértelmű vélemény, hogy a túlmunka fennállása esetén nem számít megfelelő megoldásnak, ha a dolgozó minden további nélkül akceptálja a túlmunka tényét. Ehelyett a helyes megoldás a munka egy részének továbbpasszolása, delegálása.

Nem ritka, különösen gyorsan változó körülmények között, hogy a munkatársak, az alkalmazottak nem ismerik a saját munkahelyük által követett stratégiát, üzletpolitikát. Ilyenkor gyakran megfigyelhető, hogy kósza találgatások kapnak szárnyra. A megfelelő magatartás valószínűleg az, hogy lépéseket kell tenni annak érdekében, hogyan lehetne erről az üzletpolitikáról megfelelően informálódni.

A gyenge munkakapcsolat a kollégákkal gyakran eredményezi azt, hogy kisebb csoportok alakulnak ki, amelyek rendszerint klikkszerűen viselkednek egymással szemben. Így nem ritka, hogy kialakul az ügynevezett "harmadik párt", és a játszma valamennyi résztvevőjének lehetősége lesz arra, hogy a másik két csoportból valamelyiket partnerül választva azt kijátssza a harmadik ellen. Ez nyilvánvalóan ront a munkahelyi teljesítményeken. Ehelyett a megfelelő alkalmazkodást az jelenti, hogyha a konfrontatív témákat a felszínre lehet hozni, és a megbeszélések kapcsán egy jobb kapcsolatot lehet elérni.

Az alulfizetettség szinte általános probléma bizonyos körülmények között, és az egyén igen gyakran erre a saját önbizalma elvesztésével reagál. Mivel a csekély bér és a gyenge teljesítmény összetartozó fogalmak, a végén szinte meggyőzi saját magát arról, hogy alulfizetettsége a saját nem megfelelő teljesítményének a következménye. Itt az egyén adaptív magatartása az, ha elhagyja a szervezetet és keres egy jobban fizető céget. (Emlékszik még valaki az ideologikus töltetű "vándormadár"- hisztériára 2-3 évtizeddel ezelőtt?)

Amikor a családi követelmények és a munkahely által támasztott igények szembekerülnek, a feszültség levezetése könnyen olyan vakvágányra futhat, hogy a családi miliőben a munkahelyet hibáztatják, a munkahelyen viszont a családra, a család által támasztott követelményekre panaszkodnak, és a probléma megoldása helyett ez a váltakozó irányú hivatkozgatás zajlik. Itt az egyén megfelelő megoldása feltétlenül az, hogy a munkahelyi vezetővel meg kell tárgyalnia, hogyan tudja a két követelményt összeegyeztetni és elkerülhetetlenül ki kell állnia a "családi idő" mellett (a munka ésszerű átszervezésével, kevesebb utazással stb.)

Különösen középvezetőknél nem ritka a munkahelyi szerep kétértelműsége és az ebből fakadó problémák. Itt nagyon gyakran az egyének azt a megoldást választják, hogy a munkabeli szerep bizonyos aspektusaitól visszavonulnak. Ez a megoldás általában kifejezetten stresszokozó hatású. Ennek kivédésére az egészséges megoldás a kollégákkal és a főnökökkel a szerepkövetelmények egészen pontos, világos és egyértelmű tisztázása.

Talán már világos az eddigiekből, az egyik leggyakoribb probléma, amivel az egyén a munkahelyen szembekerül, az, hogy képtelen megfelelő önérvényesítésre kollégáival, de talán még inkább főnökével, főnökeivel, olykor azonban még az alárendeltjeivel szemben is. Ez tükröződik aztán vissza akár túlmunkában, gyakori túlvállalásokban, akár részéről nem kötelezően vállalandó feladatok elvégzésében.

Nincs itt mód részletezni, milyen mélyebb lelki okai vannak az ilyen alárendelő viselkedésnek, most elegendő annyi, hogy a legtöbb esetben a határozott, mértéktartó önérvényesítés megtanulható. A módszert asszertív tréningnek nevezik, és sajátossága, hogy nem feltétlenül kell hozzá szakember, hanem az érintett egyén önállóan is fejlesztheti ennek révén saját személyiségét. (Egy formáját részletesebben is leírjuk a következő fejezetben.)

A magabiztos, önérvényesítő viselkedés alapvetően más, mint az agresszivitás. Amikor valaki magabiztos, az egyaránt elismeri a saját jogait is és a többiekét is. Az önmagában bizonytalan személy a saját jogait, az agresszív pedig a másokét tagadja meg. Az alábbiakban bemutatunk erre egy példát.

Valaki dolgozik egy munkán. Délután 4 óra 30 perc van, és az illető megbeszélt a barátnőjével egy találkozót 5 órára (mondjuk, utána vacsora és színház). Ekkor berohan hozzá a főnök egy papírlapot lobogtatva és közli, hogy éppen most kapott egy faxot ezzel a munkával kapcsolatban, és emiatt azonnal elő kell készíteni egy további szerződést",most rögtön". Az érintett dolgozó átlátja, hogy ez a munka eltart legalább 6-ig. Mit mond ilyenkor?

Az önmagában bizonytalan egyén így válaszol: "Abbahagyom, amit éppen csinálok és rögtön nekikezdek, csak hagyja itt nekem, elintézem." Az agresszív válasz: "Mi a fenét hoz nekem? Mit gondol, azonnal ugrani fogok, amikor maga valamit idehoz? Ha tudni akarja, nagyon kellemetlen helyzetbe hozott. Találkozni akarok egy barátnőmmel, és pontban 5-kor ki is fogok lépni ezen az ajtón. Találjon magának valaki mást!" A magabiztos, asszertív válasz: "Értem, hogy ez fontos, hogy ezt minél hamarabb meg kell csinálni, de én megbeszéltem egy találkozót a barátnőmmel 5 órára, úgyhogy én nem tudom ezt most megcsinálni. Holnap reggel azonban ez lesz az első dolgom."

Az asszertív tréning segítségével az egyén arra is felkészülhet, hogy mindig figyeljen az agresszivitás és az asszertivitás közötti különbségre. A tréning célja az, hogy az ember oldja meg a saját problémáit, és képes legyen azt mondani",én tudom, hogy én rendben vagyok, tudom, hogy mit akarok, rendben érzem magamat és nem hiszem, hogy az kellene vezessen, hogy másoknak mi tetszik".

A családi élet okozta stresszhelyzetek

A magánszféra előidézte stressz mértéke rendkívül komplikált tényezők sorozatától függ.

Csak vázlatszerűen lehet felsorolni ezeket a tényezőket, amelyek ugyanakkor nagyon jelentősen kihatnak a lelki és a fizikai jó közérzetre. Az egyik legfontosabb a házastársi kapcsolat minősége, a házasság típusa, az, hogy mennyire valósulhatnak meg az elvárt és kívánt szerepek a házasság keretén belül. A házasság kezdetén, amikor gyakran mindkét partner számára fontos a karrier megalapozása, különös jelentőségű stressztényezővé emelkedhet a siker iránti igény (akár a személy, akár a partnere részéről), a ki nem mondott elvárások teljesítése társadalmi és anyagi vonatkozásban.

A családi élet folyamán felmerülő konfliktusok jellege nagyon szorosan összefügg az életciklussal. Különösen veszélyes időszakok az életciklusváltások: az átmenet a kétfős családból a gyermek születésével a gyermeket nevelő családba, majd a többgyermekes családtípusba. A "fiam, engem vettél feleségül, nem a céget" típusú konfliktusok is rendszerint a több kisgyermeket nevelő család tipikus stresszhelyzetére jellemzőek.

A következő fontos és gyakran nagyon konfliktuózus időszak az az időszak, amikor a felnövő gyermekek elhagyják a családot. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy a házaspár addigi zsúfolt, beprogrammozott élete menekülés is volt a lappangó konfliktusok elől, s ha ketten maradnak, ezek a stresszhelyzetek ismét felélednek. Az egész folyamatot tetézheti a gyerekek és feladat nélkül maradt szülők szerepkonfliktusa, amit nem sokkal később követ a csökkenő teljesítmény és a romló egészség miatti aggodalmaskodás.

Ebben az időszakban szokott kitörni akár a férfi, akár a női "kapuzárási pánik", amely meggondolatlan, szégyellt kalandokba, vagy erőn felüli vállalásokba űzheti valamelyik partnert. Majd múlhatatlanul elkövetkezik a nyugdíjaskor, amikor a szabadidő értelmes jelent egyre nyomasztóbb feladatot.

A magánszférából származó stresszek közül kiemelendők azok az események, amelyek a személyes körülményekkel kapcsolatosak: a válás, a csonka család, az anyagi bizonytalanság stb.